Fazekas-Zur lesz a női kajak négyes negyedik tagja

Shares
Fotó: Vékássy Bálint/ICF

Fotó: Vékássy Bálint/ICF

Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Csipes Tamara összeállításban indul a magyar női kajak négyes a jövő heti, moszkvai Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség (MKKSZ) szakmai bizottságának pénteki döntését indokolva Csabai Edvin szakmai igazgató az MTI érdeklődésére emlékeztetett rá, hogy Vad Ninettának, Kárász Annának és Fazekas-Zur Krisztinának volt esélye a csapathajó negyedik helyére, majd hozzátette: közülük a válogatóversenyek eredményein kívül a Szolnokon rendezett csütörtöki próbaedzésen látottak, tapasztaltak alapján döntöttek Fazekas-Zur javára.

Amint Csabai elmondta, július 5-én jelölik ki az olimpiai csapatot, és a női kajak négyes összeállításánál számításba veszik az Európa-bajnokságon elért eredményt is. Ugyanakkor hangsúlyozta: „ez még nem a végleges olimpiai csapat”.

(MTI)