Feczkó Tamás az NB II-őt választotta

Shares
Feczkó Tamás és Polyák Balázs. Fotó: mtkbudapest.hu

Feczkó Tamás és Polyák Balázs. Fotó: mtkbudapest.hu

A mindössze 39 éves edző óriási sikert ért el azzal, hogy a Balmazújvárost története során először feljuttatta az elsőosztályba. A váratlan fordulat ezután következett, Feczkó Tamás elhagyta a csapatot és az NB II-be kiesett MTK Budapesthez szerződött.

Feczkó Tamás azzal indokolta a váltást, hogy egy tradicionális múlttal rendelkező klubnál szeretné folytatni a pályafutását, ahol nagy célok vannak.

Tiba István azt mondta, emberileg csalódott Feczkó Tamásban, hiszen ő nem közölte korábban, hogy esetleg máshol folytatná, s most is három napig váratta a csapatot a döntése bejelentésével, azt a három napot „elvette a csapattól”. Az Újvárosnál eddig Feczkó Tamásban gondolkodtak, most gyorsan kell új edzőt találni, hiszen a következő bajnokság július 15-én elkezdődik,

„Az élet nem áll meg, abban bízom, a csapat túlteszi majd magát ezen, s tisztességgel küzdve helytáll majd az élvonalban” – fogalmazott a klubelnök, aki végül további sok sikert kívánt az MTK-val Feczkó Tamásnak.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban tartott pénteki sajtótájékoztatón Polyák Balázs, az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. sportszakmai vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott, a trénert az emberi kvalitásai és szakmai múltja egyaránt predesztinálja arra, hogy részt vehessen az MTK jövőjének felépítésében.

Hozzátette, elsősorban továbbra is a saját utánpótlásukra és értékeikre szeretnének építeni, ennek ellenére nem zárják ki, hogy más kluboktól is igazolnak játékosokat.

„Nagy megtisztelés, hogy az MTK rám gondolt. A kihívás és a célok is óriásiak, amelyekért érdemes dolgozni. Nagyon jó esélyeket látok a visszajutásra, ha nem így volna, nem lennék itt. Minden feltétel adott a sikerhez, a játékoskeret is megfelelő” – nyilatkozta Feczkó Tamás, aki egyelőre nem tudja, pontosan mikor kezdi új csapatával a felkészülést, mivel csak csütörtökön állapodtak meg a klubvezetőkkel.

Feczkó elárulta, a tavasz során több klub is megkereste – az MTK például két héttel ezelőtt -, de az NB II utolsó mérkőzése előtt senkivel nem tárgyalt. Hozzátette, nagyon nehéz döntést hozott, amikor elhagyta Balmazújvárost:

„Azt a csapatot én raktam össze, fantasztikus játékosok, szenzációs emberek ülnek abban az öltözőben, akik tűzbe mentek értem.”

A következő NB II-es idény kapcsán kifejtette, hogy szerinte hét-nyolc csapat – a Kisvárda, a Zalaegerszeg, a Békéscsaba, a Nyíregyháza, a Gyirmót, az ETO FC Győr, az MTK és egy meglepetéscsapat – küzd majd a feljutást jelentő első és második helyért.

Feczkó Tamás 1977. szeptember 8-án született Nyíregyházán, játékos pályafutását alacsonyabb osztályú magyar csapatoknál töltötte. Már 23 évesen megszerezte az UEFA B, nyolc évvel később az A, majd 2015-ben a Pro licencet is.

Edzői pályafutását a Tiszalöki VSE ificsapatánál kezdte, ezt követően megfordult többek között Nagyecseden, Ebesen, Nyíregyházán, majd 2015 márciusában átvette a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő irányítását.

Az NB II-ben szereplő együttessel első teljes szezonjában az ötödik, idén pedig a – feljutást érő – második helyen végzett. A Merkantil Bank Liga 2016/17-es kiírásában a hajdúsági gárda harmincnyolc meccséből huszonkettőt megnyerve vívta ki az első osztályban való szereplés jogát.

Forrás: Dehir.hu/MTI/MTK