Federer jó úton a címvédés felé

Shares

Az ötszörös győztes Roger Federer három szettben legyőzte Tomas Berdychet, ezzel bejutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe.

Fotó: Ben Solomon/Tennis Australia

A két játékos különpárharca a 2004-es athéni olimpián (!) kezdődött, s azóta 25 találkozójukból Federer 19-et nyert meg, legutóbb tavaly, a wimbledoni diadalmenete során az elődöntőben. Melbourne-ben előzőleg négyszer csaptak össze, valamennyiszer a svájci ünnepelhetett, Berdych legutóbb 2013-ban győzte le őt.

A szerdai meccs nyitójátszmájában a cseh teniszezőnek brékelőnyben szettlabdája volt, de a címvédő fordított, és magabiztosan hozta a rövidítést is. A folytatásban a belelendülő Federer 4:3-nál egy remek fogadójátékkal elvette ellenfele adogatását, majd könnyedén kiszerválta a szettet. A harmadik felvonás elején három gyors brék következett, ezekből a 36 éves svájci jött ki jobban, aki 2 óra 15 perc alatt nyert, és továbbra is szettveszteség nélkül áll az Australian Openen.

A nyolcaddöntőben Fucsovics Mártont búcsúztató, huszadik Grand Slam-trófeájára hajtó Federerre – aki pályafutása 43. GS-elődöntőjére készülhet – a négy között a tavaly U21-es világbajnok dél-koreai Hyeon Chung vár.

Ausztrál Open

Férfiak, negyeddöntő:

Marin Cilic (horvát, 6.)-Rafael Nadal (spanyol, 1.) 3:6, 6:3, 6:7(5), 6:2, 2:0-nál Nadal sérülés miatt feladta.
Kyle Edmund (brit)-Grigor Dimitrov (bolgár, 3.) 6:4, 3:6, 6:3, 6:4
Hyeon Chung (dél-koreai)-Tennys Sandgren (amerikai) 6:4, 7:6(5), 6:3
Roger Federer (svájci, 2.)-Tomas Berdych (cseh, 19.) 7:6(1), 6:3, 6:4

Elődöntő:

Marin Cilic (horvát, 6.)-Kyle Edmund (brit)
Roger Federer (svájci, 2.)-Hyeon Chung (dél-koreai)

Fotó: Ben Solomon/Tennis Australia

Halep először jutott be a legjobb négy közé Melbourne-ben

A világelső Simona Halep pályafutása során először jutott be az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének elődöntőjébe, miután szerdán 6:3, 6:2 arányban legyőzte a világranglista hatodik helyén álló Karolína Plísškovát.

Halepnek mindössze 1 óra 12 percre volt szüksége, hogy elérje eddigi legjobb eredményét Melbourne-ben, miután 2016-ban és 2017-ben is kiesett az első fordulóban. Halep az első román női teniszező, aki eljutott az Ausztrál Open elődöntőjéig.

Pályafutása során Halep két Grand Slam-döntőt játszott, mindkettőt Roland Garrosban (2014, 2017), és két elődöntőt, egyet Wimbledonban (2014) és egyet az US Openen (2015).

Halep gyengén kezdte a találkozót, Plísšková 3:0-ra vezetett és labdája volt a 4:0-hoz, ám ezt Halep hárította, majd hat játszmát hozott zsinórban, 6:3-ra nyerve az első szettet.

A második játszmában Halep ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta: az első három játékot megnyerte, és innen már nem engedett, Plísšková ugyan kétszer megnyerte az adogatását, de Halep magabiztos játékkal 6-2-re nyerte a szettet.

A román lány egyetlen ászt sem ütött a mérkőzésen, az erős szerváiról híres cseh lánynak is csak kettő sikerült. Simona 4 kettőshibát vétette, a cseh hármat, ám a világelső összességében végig jobban adogatott (76%-54% volt az arány az első, 45%-31% a második szervánál).

Halep megnyerte break-labdáinak felét (5/10), 20 nyerőt és 10 ki nem kényszerített hibát ütött, Plíšsková break-labdáinak negyedét értékesítette (1/4), 21 nyerője mellé 28 ki nem kényszerített hibát ütött.

Az elődöntőben az amerikai Madison Keyst búcsúztató német Angelique Kerber lesz Halep ellenfele.

Nők, negyeddöntő:

Simona Halep (román, 1.)-Karolina Pliskova (cseh, 6.) 6:3, 6:2
Angelique Kerber (német, 21.)-Madison Keys (amerikai, 17.) 6:1, 6:2
Elise Mertens (belga)-Jelina Szvitolina (ukrán, 4.) 6:4, 6:0
Caroline Wozniacki (dán, 2.)-Carla Suárez Navarro (spanyol) 6:0, 6:7(3), 6:2

Elődöntő:

Simona Halep (román, 1.)-Angelique Kerber (német, 21.)
Caroline Wozniacki (dán, 2.)-Elise Mertens (belga)

Forrás: Agerpres/M4 Sport

Babosék döntősök párosban