Fegyverneky Zsófia: ez az ezüst aranyat ér

Shares

Fegyverneky Zsófia szerint aranyéremmel ér fel a Sopron Basketnek a női kosárlabda Euroliga hazai rendezésű négyes döntőjében vasárnap megszerzett ezüstérem.

A második helyezett Sopron Basket csapata, miután a női kosárlabda Euroliga döntőjében 72-53-ra kikapott az orosz Jekatyerinburg csapatától a soproni Novomatic Arénában.MTI Fotó: Krizsán Csaba

A csapatkapitány azzal kezdte, hogy ennek a helyezésnek lehet örülni: “Mindig olyan csapatban játszottam, akár a Pécsben, akár a Sopronban, ahol az ezüstérem fájt. Ez életem első ezüstje, amelyre büszke vagyok, és a legszebb helyre teszem majd a polcon. Ahogy a lefújás után közösen kiáltottuk, +aranyat ér+.”

A fináléról Fegyverneky Zsófia úgy vélekedett, hogy nem a legjobb meccsük volt az idényben:

Hirdetés

“Lehetett volna szorosabb, a negyedik negyedben visszajöttünk kilenc pontra, de végül felőrölt bennünket a Jeka fizikai és magassági fölénye. A végére nagyon elfáradtam.”

Dubei Debóra (b), Angela Salvadores (k) és Fegyverneky Zsófia. MTI Fotó: Krizsán Csaba

A Sopron legjobb dobója, a 21 ponttal záró Yvonne Turnerugyancsak reálisan értékelte a történéseket: “Túl sok hullámvölgyünk volt, a támadások befejezésébe többször hiba csúszott. A WNBA mellett ez a legjobb liga, és bár ezúttal nem sikerült visszajönnünk 15 pontos hátrányból, nagyon büszke vagyok a csapatomra” – jelentette ki az amerikai irányító. Hozzátette, meg akarja nyerni a bajnoki döntőt, a nyáron a WNBA-s Phoenixben szerepel, majd ősszel visszatér Sopronba, ahol még egyéves szerződése van.

Roberto Iniguez soproni vezetőedző igyekezett a pozitívumokat meglátni a döntőben: “Szomorú vagyok, mert nem sikerült győzelemmel befejezni a tündérmesét, de látni kell, hogy végig az ellenfél irányította a mérkőzést. Mindent megpróbáltunk, nagyszerű csapatunk van, most ennyire futotta” – összegzett a tréner.

A győztes orosz Jekatyerinburg csapata ünnepel, miután a női kosárlabda Euroliga döntőjében 72-53-ra győzött a Sopron Basket ellen a soproni Novomatic Arénában. MTI Fotó: Krizsán Csaba

A négyes döntő legjobbjává választott Emma Meesseman, aki 19 pontjával a Jekatyerinburg legeredményesebbje lett, először a nagyszerű rendezést emelte ki: “Csodálatos érzés ilyen hangulatban játszani, ez az élmény örökre megmarad bennem. Jó látni, hogy ilyen sokan szeretik itt is a kosárlabdát, és örülök, hogy itt nyertük meg az Euroligát” – fogalmazott a belga játékos.

Hirdetés

Az orosz gárda edzője, Miguel Mendez az idény közben menesztett elődjének is köszönetet mondott:
“Ez a diadal Olaf Langénak is jár, illetve két sztárnak, Diana Taurasinak és Deanna Nolannek is, akik segítették a felkészülésünket. Gratulálok a Sopronnak, amely a szezon legjobb csapata volt, a sportágnak szüksége van az ilyen klubokra” – közölte a spanyol tréner, majd rátért a döntőre is. “Nem könnyű ilyen nagy nyomás alatt játszani, kihagytunk pár dobást, de kontrolláltuk a mérkőzést, és ez volt a fontos” – tette hozzá.

(MTI)

Ezüstérmes a Sopron, bajnok a Jekatyerinburg