Fél lábbal a negyeddöntőben az MKB-MVM Veszprém

Shares
Momir Ilics. MTI Fotó: Kovács Anikó

Momir Ilics. MTI Fotó: Kovács Anikó

Az MKB-MVM Veszprém rendkívül magabiztos, 31-23-as győzelmet aratott a spanyol La Rioja vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szombati első mérkőzésén.

Kiválóan, 0-4-gyel kezdett a Veszprém, támadásban Renato Sulicot könnyedén játszották meg a társai, hátul pedig Mikler rendre megzavarta a hazai lövőket. A magyar válogatott kapusának több mint hat és fél perc után tudták az első gólt lőni. A magyar bajnokcsapat az első negyedóra végén aztán kissé megtorpant, a hazaiak ezt kihasználva feljöttek egy gólra (6-7). Ezt követően fej fej mellett haladtak egymással a csapatok, majd a játékrész hajrájában nagyobb sebességre kapcsolt a Veszprém és a szünetre ötgólos előnyre tett szert.

A második félidőben villámrajtot vett a hazai csapat, és ismét felzárkózott egy gólra (14-15). Antonio Carlos Ortega, a Veszprém vezetőedzője időt kért, és rendezte a sorokat. Nem sokkal később a magyar csapat újra visszaállította a négygólos különbséget, ekkor a La Rioja nyitott védekezéssel próbálta megzavarni riválisát, egy rövid időre sikeresen, de ezután újra a Veszprém percei következtek. A magyar együttes a hajrára teljesen felőrölte riválisát, s végül magabiztos győzelmet aratott.

Iváncsik Gergő, a veszprémiek balszélsője pályafutása 602. mérkőzését játszotta a klub színeiben, így Csoknyai István rekordját megdöntve a házi örökranglista élére ugrott.

Férfi kézilabda BL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:

La Rioja (spanyol) – MKB-MVM Veszprém 23-31 (10-15)
Gól: Fernandez Perez 6, Stenmalm 4, Rocas Comas 3, Vigo Gerpe 3, Eilert 2, Garcia Rubio 2, Garcia Lorenzana 1, Jimenez Reina 1, Sanchez Migallon 1, ill. Momir Ilics 9, Renato Sulic 9, Marguc 3, Iváncsik Gergely 2, Nagy László 2, Zeitz 2, Lékai 1, Rodriguez Vaquero 1, Ruesga Pasarin 1, Terzic 1.

A visszavágót jövő szombaton rendezik.