A feledékeny Laurencz László

Az ünnepek idején az emberfia sokszor lassabban halad az olvasnivalókkal, mint normál üzemmenet idején. Ezért fordulhatott elő az, hogy a Nemzeti Sport december 23-i számában megjelent Laurencz László interjút csak most tudtam átfésülni. A szakmailag vitathatatlanul pozitív mester számos tévedése, illetve részigazsága feltehetően feledékenység következménye, amelyek egyike-másika kiegészítésre, illetve módosításra szorul.

Fotó: JochaPress.hu

Maradjunk a legaktuálisabb eseménynél, a németországi vébénél, amellyel kapcsolatosan Laurencz elég óvatosan fogalmaz. „Nem tartozunk a közvetlen élvonalba, hanem a középmezőny elején vagyunk.” Hát bizony, ez a középmezőny eleje egy meglehetősen udvarias besorolás. ennél csak a kapitány, a dán Kim Rasmussen mondott „erősebbet”. Szerinte ugyanis „megint tartanak tőlünk”. Szerintem viszont ha valakitől, a csehektől sokkal inkább tarthat bárki is, hiszen az ő válogatottjuk sokéves szünet és egy legjobb 13. vb-helyezést követően jutott ki ismét a vb-re, ahol a más kategóriát képviselő hollandokkal is 55 percig tartották az egyensúlyt…

 Abban tökéletesen egyet kell értenem Laurencz mesterrel, hogy a dán kapitánynak már régen magyarul kellene vezetnie az edzéseket. Az viszont már kiegészítésre szolgál, amikor az 1995-ös vb-döntőről esik szó. Előzőleg ugyanis a legjobb nyolcból is kieshettünk volna a kínaiakkal szemben, a Körcsarnokban lejátszott mérkőzésen, ahol az ellenfél 8-0-ás vezetéssel indított. S ha ott nincsenek a véghajrában a kivételesen tehetséges Németh Helga góljai, a legnagyobb szégyen is megeshetett volna. Ami pedig a Wiener Neustadtban volt vb-döntőt illeti (amelyet szintén a helyszínen láttam), a magyar válogatott a 40. perc táján egyszerűen elkészült az erejével. Ezt kár lenne tagadni.

 1995 után 1996 következett. Ez alkalommal Víglási Zsuzsanna beválogatása kívánt rendkívüli erőfeszítéseket a mestertől. A hölgy egy közepes csapatban (Bp. Spartacus) annyi gólt lőtt, amennyit, de ettől még nem lett válogatott szintű játékos. A Spartacus akkori elnöke, Pazár Sándor viszont olyan vonzó prémiumfeltételeket támasztott Víglási olimpiai kiutazása esetére, amelyek módfelett tűzbe hozták Laci bácsi fantáziáját. Még az olimpia előtti utolsó, norvégiai tornára is kivitte Viglásit, ahol a szerény produkciót követően dr. Kiss István elnök, Sinka László főtitkár és Fleckné Babos Ágnes másodedző egyértelműen Víglási utaztatása ellen szavazott. Laurencz ezek után nem a Víglásinál sokkal jobb játékost, Szabó Melindát válogatta, hanem a fradista Tóth Beatrixot hívatta haza a már megkezdett olaszországi nyaralásából. Csak azért, hogy az utolsó szó mégis az övé legyen.

(Szabó Melindáról csak annyit, hogy az élet fényes elégtételt szolgáltatott neki. Franciaországba ment férjhez és hét évvel később, 2003-ban, Zágrábban öt góllal segítette a franciák nemzeti együttesét ahhoz, hogy a magyarok elől elorozzák a világbajnoki aranyérmeket…)

Az atlantai eredmény ismert: szerény játékkal is összejött a bronzérem az 1996-os olimpián.

 Ez az év egyéb bonyodalmakat is hozott, hiszen az ötkarikás játékokat követően – szigorúan Laurencz személyéhez köthető okok miatt – a fél válogatott csapat lemondta a kerettagságot, Laci bácsi viszont ennek ellenére is maradt. (Biztosan rábeszélték a kollégák.?.) Végül az Európa-bajnoki 10. hely rádöbbenthette arra, hogy ezzel neki vége a válogatottnál és lemondott.

A teljességhez a fenti kiegészítések feltétlenül hozzá tartoznak. Így korrektebb a kép a szakmailag egyébként valóban kitűnő mesterről.    

(jochapress / Jocha Károly)