Félhomályban érte a döntés a kardozókat!

Shares

Somlai Béla_MOB

Újabb, érzékeny veszteség érte a magyar vívótársadalmat. Közelebbről a férfi kardozókat és a női tőrvívókat, hiszen véglegessé lett, hogy ebben a két fegyvernemben a 2016-os olimpián nem rendeznek majd csapatversenyeket. A kérdés Somlai Béla mesteredzőhöz szólt: mekkora is a veszteség nagysága, milyen hatással lehet a döntés az érintett kardforgatókra?

„Amit eddig sikerült elodázni, most már nem lehetett – válaszolt a válogatott és a Vasas SC kardvívóinak mestere. – Mármint azt, hogy most a kardozók is áldozatul estek ennek a nem régen bevezetett rotációs rendszernek. Minden szakág átélte ezt a sokkot, a sportág pedig tovább él annak ellenére is, hogy vannak, akiknek mondjuk ezen az olimpián a csapatba kerülés lehetett volna a maximum, amit elérhetnének pályafutásuk során. Még szerencse, hogy ugyanabban az évben lesz világbajnokság is, ahol némi kárpótlást is el lehet érni az olimpiáról lemaradóknak.”

– Hogyan fogadták a válogatottak a hírt?

„Az UTE Király utcai terme eleve egy sötét valami, s ott rendezték meg a hétvégén a kardozók válogatóját, amelyet egyébként Lontay Balázs nyert meg Iliász Nikolász előtt. Szóval a félhomályban ha lehet, még nyomottabb volt a hangulat a hír vételét követően…”

– Az Ön sikerembere, Szilágyi Áron nem indult?

Somlai Béla_Szilágyi Áron_MOB

– Nem, mert ő is elutazott arra a kongresszusra, ahol ezt a számunkra nem valami jó döntést meghozták. Áron egyébként változatlanul óriási ambíciókkal készül, miközben egyszerre két egyetemen is tanul és vizsgázik is. Meggyőződésem, hogy ő még a jövő embere, akiben nagyon sok lehetőség van a következő világversenyeken is.

(Forrás: mob.hu)