Fényképek már vannak, a szobor és a torna még hiányzik

Shares

Török Bódog, 440

A kritika akkor év valamit, ha a rá adott válaszokat is nyilvánosságra hozzuk. Márpedig a Magyar Kézilabda Szövetség – ha kissé csigabiga tempóban is, de – mégis csak lépked előre is. A Sportok Háza folyosójának III. emeletén új fényképek is láthatók. Közöttük Török Bódogé is, aki a sportág egyetlen kispályás világbajnoki címének kovácsa volt.

kezi_Böhn Karl-Erik 440

Örömteli a hír, mint ahogy az is, hogy a sajnálatosan hamar, 48 éves korában eltávozott Karl-Erik Böhn fotóját is kifüggesztették. Mondjuk úgy, hogy ezek az első lépések, amelyek megtételéért a jochapress.hu már eddig is sok alkalommal csatába keveredett az MKSZ vezetésével, elsősorban pedig Vetési Iván elnökkel. Vetési úr 2014. augusztus 25-én, az akkori sajtótájékoztatón kérdésemre – amely azt firtatta, mikor lesz Török Bódognak egész alakos szobra, aki a női kézilabda válogatottat 23 éven át hazai és nemzetközi elismertségtől övezve vezette! – azt a választ kaptam, hogy „majd a Kegyeleti Bizottságtól megkapom a választ”.

Nos, a Kegyeleti Bizottság első embere, Suti Endre napra pontosan három hónappal későbbi érdekélődésemre azt közölte: „mi nem Kegyeleti, hanem Emlék Bizottság vagyunk!” Ezen pontosítás azt is jelentette, hogy Vetési úr az általa működtetett bizottságokat sem ismeri…Egyébként Suti úr mondott még néhány félmondatot. Olyasmiket, hogy van valami mocorgás az ügyben, meg hasonlókat.

Hirdetés

Szoborról pedig azóta sincsen szó, miként arról sem lehet hallani, mikor rendezik meg a Török Bódog Emléktornát? Mert hogy ennek az ötletét is merészeltem felvetni. Csak és kizárólag azért, mert ha az egy évig volt kapitány, az Eb-n bronzérmet szerzett Böhn úr – nagyon helyesen! – emléktornát érdemel, akkor ez a gesztus többszörösen kijárna a sportág abszolút legeredményesebb válogatott kapitányának, Török Bódognak is.

kezi_Vetési, 440, 2

Mivel Vetési Iván úr többszörös írásbeli megkeresésemre – a demokrácia jegyében, természetesen – egyszer sem válaszolt, és Bódi Dezső főtitkárt is hiába hívtam számos alkalommal saját telefonszámán, nem reagált, így kénytelen vagyok ez alkalommal is nyilvánosan feltenni kérdéseimet. Ezek pedig: hogy áll Török Bódog szobrának ügye és mikor lesz a első Török Bódog Emléktorna?

Ezen felvetések jogosságát eddig még senki nem vonta kétségbe. Ez esetben viszont nem csak bólogatni, hanem cselekedni is illene…