Fenyvesi Csabának állítottak elsőként emléket a BVSC szoborparkjában

Shares

fegyvesi_csabaFenyvesi Csaba háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívó mellszobrának leleplezésével nyitották meg szerdán a BVSC-Zugló Szőnyi úti létesítménye előtti téren az egyesület szoborparkját.
A 2015. november 3-án 72 éves korában elhunyt Fenyvesi Csaba szobrának avatásán – melyen megjelentek családtagok, tisztelők, egykori sporttársak, a klub és a szakosztályok vezetői – elhangzott, hogy a szoborparkban az egyesület neves sportolóinak állítanak emléket, elsőként a legeredményesebbnek.

„Megtiszteltetés egy olyan klub rendezvényén részt venni, amely 105 éves története során 24 olimpiai, 52 világbajnoki és 49 Európa-bajnoki aranyéremmel gazdagította a magyar sportot” – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki Fenyvesi Csabát méltatva, pályafutása kiemelkedő állomásait felelevenítve hangsúlyozta: az olimpiai bajnok párbajtőrözőről készült alkotás méltán lett az első darabja a szoborparknak.

Karácsony Gergely, a kerület polgármestere arról beszélt, Zugló és a BVSC közös szívügye, hogy a klub sporttelepén sok fiatal nevelődjön föl.
„A szoborpark legyen azoknak a kiváló sportembereknek az emlékhelye, akikre a jövőt építeni lehet. A kiváló sportemberek útja legyen az iránytű számunkra a jövőben” – mondta.

„Ez a szoboravatás nemcsak a klub, hanem a sportág életében is meghatározó esemény” – hangoztatta Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke, aki a sportág legendás alakjának nevezte Fenyvesi Csabát.

Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke felidézte a nagyszerű párbajtőrvívó egyik mondását, amely szerint a siker titka az együttműködés, az összefogás. Utalt arra, hogy a nehéz időkön ez az összefogás lendítette túl az egyesületet.

A beszédek után fiatal vívók sorfala előtt a felszólaló vendégek leplezték le Gábor Emese alkotását, amelynek létrejöttéhez a sportállamtitkárság, a vívószövetség és az önkormányzat is hozzájárult.

„Nem egy pillanatot akartam ábrázolni, mint egy fénykép, hanem az ember legmélyebb énjét, egy olyan emberét, aki sportolóként és orvosként az emberek öröméért, gyógyulásáért tevékenykedett” – mondta a szobrász.

Dávid Sándor_JP

A szoboravatás után bemutatták a „Dr. Fenyvesi Csaba – Keserű méz” című életrajzi könyvet, melyet Dávid Sándor volt kardvívó, sportújságíró állított össze a legendás vívóval készített interjúi alapján. Fenyvesi Csaba halála után özvegye, Fenyvesi Gyöngyi fejezte be a kötetet.

A könyvbemutató előtt Erdős Sándor olimpia bajnok csapattárs emlékezett a Fenyvesi Csabával a BVSC-ben 13, a válogatottban nyolc együtt eltöltött évre.

(MTI)