A Ferencváros menekül a kieső zónából

Shares

Ha címoldalra még nem is kerül a Ferencváros férfi kézilabda csapata a pénteken aratott győzelmével, azért az tény, hogy ismét magukra irányították a figyelmet. A 41. percben már 21-15-re vezettek a tizennégyes mezőny 7. helyén álló Eger ellen,s  végül biztos (30-25) győzelmet arattak.

 – Mi változott december közepe óta, amikor átvette a kieső helyen veszteglő zöld-fehéreket – kérdezte Horváth Attila edzőt a jochapress.

– Előjáróban szögezzük le: végtelenül örülök, hogy a Ferencváros szakvezetője lehetek. A Fradi ugyanis az egész országban Fradi. Bárhova megyünk idegenbe is játszani, mindig vannak szimpatizánsaink. Ami pedig a kérdést illeti, kicsit le voltak „engedve” a játékosok, én pedig igyekeztem felpörgetni őket, átadni nekik a saját temperamentumomat. Sokat és keményen dolgoztunk, aminek kezd látszani az eredménye.

 – Irányításával négy mérkőzésből hármat megnyertek, mindössze egyszer, éppen volt csapata, a Budakalász ellen vesztettek.

– Nyertünk a Vác és a Cegléd ellen, ekkor jött a kalászi vereség. Pénteken azután úgy játszottunk, hogy egy pillanatra sem gondoltam egy esetleges vereségre. Sajnos, kiemelkedő klasszisunk nincs, aki magával húzná a többieket, így mindent a csapategységtől, a töretlen küzdeniakarástól várhatok. Egy játékosnak sincsenek extra képességei, viszont ami bennük van, azt maximálisan ki akarom hozni belőlük.

 – Kilenc pontjukkal már a 11. helyre jöttek fel, megelőzve a Vác (8), a Gyöngyös (8) és az Orosháza (6) együtteseit. Most már biztonságban érzik magukat?

– Erről szó sincs, annál is inkább, mivel rendkívül rossz a sorsolásunk. A következő négy ellenfelünk a Dabas, a Veszprém, a Szeged és a Tatabánya, akik közül igazán csak a Dabas verhető, de a többieket is szeretnénk megizzasztani. Bár a bennmaradás kérdése csak jóval később dől majd el, én nem is gondolok arra, hogy a végén a Ferencváros kényszerül búcsúzni.

 – Meddig szól a szerződése?

– Fél + egy évre írtunk alá, így nyilvánvaló, hogy csak akkor folytathatom itt a munkát, ha az FTC jövőre is az NB I-ben játszhat. Amennyiben ezt az állományt 4-5 játékossal fel lehetne nyáron erősíteni, úgy reális cél lehetne a 6-7. hely elérése.

(jochapress)

Győzött a Ferencváros és a Tatabánya is