Ferencvárosi TC: világbajnok igazolás!

Shares

Csomor ErikaA Ferencvárosi TC triatlon szakosztálya versenyzőként és edzőként is leszerződtette Csomor Erika háromszoros duatlon világbajnokot.

Csomor Erika 1978-ban született Cegléden, tizennyolc évesen kezdte el a versenysportot. Karrierje elején kevés sikert ért el, ám lépésről-lépésre küzdötte fel magát korosztálya legjobbjai közé. Első komoly nemzetközi sikerét 2001-ben érte el, amikor duatlon világbajnok lett. Ezt a címét később kétszer is sikerült megvédenie.

A kéttusa mellett a triatlon sportágban is egyre jobb eredményeket ért el. Az embert próbáló ironman távon (3800 méter úszás, 180 kilométer kerékpározás, 42 kilométer futás) öt komoly nemzetközi versenyen is diadalmaskodott. Élete egyik legnagyobb sikerét 2008-ban érte el, a világ legnagyobb triatlon versenyén, a hawaii világbajnokságon negyedikként ért célba.

Erika több nemzetközi futó- és kerékpárversenyen is maga mögé utasította vetélytársait, emellett többszörös országos bajnok.

Szakértelmét és tapasztalatát 2014 óta az FTC utánpótlás versenyzőiknek is átadja, remek futóedzéseinek köszönhetően fiatal sportolóink az országos ranglistákon igen előkelő helyeken végeztek.

Erika 2015-ben a féltávú világkupákon szeretné kiharcolni az augusztus végén, Ausztriában megrendezésre kerülő világbajnokságon való részvételi jogot.