Ferihegy helyett a kórházban kötött ki Kiss Lajos, a ma 80 éves olimpiai bronzérmes kajakos

 

kajak_Kiss Lajos arc_440x

Bár több, hivatalos fórumon is május 21-ét tartják nyilván az 1956-os, Melbourne-i olimpián kajak egyes 1000 méteren bronzérmet szerzett Kiss Lajos születésnapjaként, a Miskolctól fényórányira, Tiszalucon élő idős sportember megnyugtatott: ma, tehát május 22-én van az a nap. A súlyos betegséggel immár nyolc éve küszködő, egykori kiváló sportemberrel bizony – érthetően – nem könnyű bármiről is beszélgetni. A születésnapi gratuláció, a jókívánságok elmondását követően lassan kibontakozott egy számos tragédiával is „megpakolt”, változatos, de alapjaiban szomorú életút.

„Nyolc éve kezdődtek a komolyabb egészségügyi gondok: a  gyengébb, a bal lábamról egyszerre három ujjat is le kellett operálni. Éppen akkor készült Melbourne-be, az olimpia 50. éves évfordulója emlékünnepségére a Magyar Olimpiai Bizottság küldöttsége. Én is utaztam volna, de repülés helyett a kórházban kötöttem ki.  Azóta alig tudok járni.”

Szerencsére élettársa, Marika immár tizennégy éve szinte lesi a gondolatait…

„Hála Istennek, rám is fér a támogatás! Némi öröm az ürömben, hogy hat éve sikerült rászoknom az internet használatára. Így – bár már a házból sem tudok kimenni – a világ bármelyik csücskébe is eljuthatok.”

Ha kérhetem, meséljen egy kicsit sportpályafutása kezdetéről.

„Egy nyitott csónakkal, egy úgynevezett Sandolinnal és egy kajakos lapáttal kezdtem a Sajón, ahol minden portyakajakot lehagytam. A diósgyőriek akkori edzője, Kolozsvári István hívott, így kerültem a DVTK kajak szakosztályába. Apám meghalt a háborúban, anyánk a három fiút igen nehéz körülmények között nevelte. A kajakozási lehetőség egy kis színt vitt a családunk kemény életébe.”

kajak_Kiss Lajos kajakban, 440x

Ön pedig igyekezett is kihasználni a lehetőséget.

„Mivel dongalábbal születtem, eleve hátrányos helyzetben voltam, hiszen nekem többet kellett produkálnom. Ezért amolyan „güzü” módjára hajtottam. Szerencsére a nagybátyám be tudott ajánlani a Diósgyőri Gépgyárba lakatos inasnak, ahol ingyen ebédet és még fizetést is kaptam. A mesterem, Schlosser Imre bácsi még azt is elintézte, hogy rendszeresen dupla adagot kapjak! A csúcsot pedig az jelentette, amikor Sztálin hetvenedik születésnapja alkalmából idő előtt kaptuk meg a segédleveleket. Majd átmehettem a Lenin kohászati Művekbe, ahol később műszerészként is végezhettem. ”

1951-ben már Budapesten is versenyezhetett.

„A Margitszigeten az Építők kölcsönhajójában rajtolva sikerült győznöm. Hazatérve azonnal kaptam egy nagyon gyors kajakot és négy óra munkaidő kedvezményt. Összeülhettem Boros Gyurival, az országos ifjúsági bajnokságon pedig az egyesben aratott győzelmem mellé a K-2 ötszázas számot is megnyertük.”

Az évek múlásával itthon egyértelműen a legjobb egyes kajakos lett, az 1954-es világbajnokságon mégsem volt ott.

„ A franciaországi Macon hat magyar aranyérméhez talán én is hozzátehettem volna egyet, ám odafönn, az elvtársak azzal intéztek el, hogy nem készült el az útlevelem.

Melbourne-ből viszont már nem tudták itthon felejteni…

„Mivel 1955-ben és 1956-ban is én nyertem K-1 1000 méteren a bajnokságot, így ott lehettem az olimpián. Ám a ballarati versenyekhez az előzmények miatt nem sok közünk volt. Engem például 1956. október 30-án, az Újpesti öbölben, edzés után „gyűjtöttek” be. Vizes trikóban és melegítőben érkeztem meg a Kelenföldi pályaudvarra, ahol kaptam egy üres koffert és egy akasztót. A vasutasok sztrájkoltak, végül Hegyi Gyula és Gyarmati Dezső valahogyan szereztek négy autóbuszt. Bécs helyett Komáromon át eljutottunk Pozsonyba. A Hotel Devinben végre ehettünk, a pincérek viszont – feltehetően utasításra – egyetlen szót sem szóltak hozzánk.”

Azután csak eljutottak a Prága melletti Nymburkba, a csehszlovákok központi edzőtáborába.

„Ahol kísértetkastélyba kerültünk: sehol senki. Ott kaptam két inget és egy nadrágot. A helyi patakban naponta egy félórácskát  evezgethettünk is. Végül öt nap alatt csak eljutottunk Ausztráliába,   ahol legalább tízezren fogadtak, még a Himnuszt is eljátszották nekünk.”

Az ünnepélyes érkezést szürke hétköznapok követték.

„Ballarat több mint száz kilométernyire volt Melbourne-től. Ott alumínium házakba költöztettek, én Hatlaczky Ferivel kerültem össze. A  küzdelmek végeztével, az érmesek bekerültek az olimpiai faluba.”

A felkészülés során több név is szóba került, hogy esetleg párosban is versenyre kel a kiküldetésért.

„A legnagyobb veszteséget akkor szenvedtem el, amikor szétugrasztották a Boros Gyurival volt egységünket. Ha együtt maradunk, ki tudja, meddig jutunk el? Később, már közvetlenül az olimpia előtti időszakban az 1952-ben, Helsinkiben K-1-ben bronzérmes Varga Feró is szeretett volna összeülni velem, de ez a változat sem jött össze. Így azután maradt az egyes, ahol az engem különösen érzékenyen érintett, hátráltató körülmények miatt biztosan nem hoztam ki magamból a maximumot.”

Az 1960-as, római olimpia pályafutása egyik szomorú emléke.

„Az eredményeim alapján nem tudtak itthon hagyni, kint viszont jól kitoltak velem. Addig sakkozgattak, míg versenyszám nélkül maradtam. Ezért azután a lelátóról nézhettem a küzdelmeket, majd utána gyorsan hazaküldtek a helyezetlenül végzettekkel együtt.”

kajak_Kiss Lajos lenyomat_440x

A versenyzői pályafutása befejezése óta eltelt évtizedekről csak töredékesen és szomorúan beszélt az egykori sokszoros magyar bajnok. 1986-ban infarktust kapott, felgyógyulását követően leszázalékolták. Időközben elvált, egyetlen leánya pedig úgy halt meg súlyos betegségben, fiatalon, hogy unoka sem maradt utána. Egyre beszorítottabb életébe az internetezés és a televíziózás mellett a helyi napilap és több, előfizetett szaklap visz némi színt. Szívesen említi a még élő, régi barátokat, így Kassai Farkas Andrást és Mészáros Györgyöt. Azt is elmondta, a mai élsportolók közül Gyurta Dani, Cseh Laci és a kajakosok állnak legközelebb hozzá.  

This entry was posted in Blog and tagged , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.