Fiatal kajakosok és kenusok remekeltek Dunavarsányban

Shares

A női kajakosok és kenusok 2000 méteres küzdelmeivel, valamint a férfi sprinterek 5×200 méteres összecsapásaival folytatódott Dunavarsányban az időmérő verseny, amelynek eredményeit számításba veszi Storcz Botond vezetőedző a szegedi világkupa csapat összeállításánál. A hölgyeknél Nagy Flóra és Lakatos Zsanett, a férfiaknál Dudás Miklós és Nagy Péter remekelt.

Storcz Botond_2012

„Az időjárás alaposan felborította a terveinket, az egész napos szeles idő megnehezítette a versenyzők dolgát, legfőképpen a női kenusokét” – mondta Storcz Botond vezetőedző.

A délelőtti programban a női kajakosok 2×2000 méteres, valamint a kenusok 2000 méteres versenyeit rendezték meg: előbbiben Nagy Flóra, utóbbiban a világbajnoki érmes Lakatos Zsanett szerezte meg a győzelmet.

A kajakosok mezőnyéből hiányzott a még Portugáliában edzőtáborozó Kozák Danuta, valamint a még Floridában tartózkodó Szabó Gabriella, az olimpiai bajnokok távollétében pedig a fiatalok domináltak. Az alig húszesztendős Nagy Flóra mögött a dunakeszi Lucz Dóra lett a második (ők korábban négyesben együtt nyertek ezüstöt az ifjúsági világbajnokságon), míg a harmadik helyen a rutinos maratoni világbajnok, Csay Renáta futott be. „Nagy reményekkel mentem, jó formában éreztem magam, de nagyon fújt a szél, ezért sokat billegtem, nem tudtam magam teljesen kievezni” – mondta Csay Renáta a versenyt követően. A győriek világklasszisa az idén is szeretne jól szerepelni a maratoni világversenyeken, no és 5000 méteren a gyorsasági mezőnyben.

A kenus lányokért többen aggódtak ezen a napon, de az erős szél ellenére a mezőny összes tagja teljesítette a távot, az élen Lakatos Zsanett, Balla Virág és Takács Kincső lett a sorrend.

A délutáni programban a férfi sprinterek jutottak szóhoz. A kajakosok 5×200 méteres versenyében a londoni olimpia hatodik helyezettje, Dudás Miklós lett a legjobb Nádas Bence és Bán Kristóf előtt. A kenusoknál ismét a győriek uralták a mezőnyt, ezúttal Nagy Péter, Lantos Ádám lett a sorrend az élen. Figyelemre méltó az esztendő utánpótlás versenyzőjének választott Hajdu Jonatán fejlődése, aki szintén dobogós pozícióban zárt.

(Forrás: MKKSZ, fotó: JochaPress.hu)