Fiatal magyar kajak-kenu csapat utazik Koppenhágába

Shares
Szilágyi Anett és Simán Fanni. Fotó: MKKSZ

Szilágyi Anett és Simán Fanni. Fotó: MKKSZ

Kis létszámú és fiatal csapat képviseli Magyarországot a hétvégi, koppenhágai kajak-kenu világkupaversenyen, a felnőtt versenyzők már a jövő hétvégi első világbajnoki válogatóra fókuszálnak.

A szövetség honlapján olvasható beszámoló szerint a dániai viadalon egy főként U23-as sportolókból álló együttes vesz részt. Olyan versenyzők rajtolnak, akik valószínűleg a júliusi, montemor-o-velhói ifjúsági és U23-as világbajnokságon is szerepelnek majd.

A női csapat lesz az erősebb – mondta Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző. „Olyan kajakosok vesznek részt a versenyen, akik ugyan még nem állnak készen arra, hogy hazai vonalon felzárkózzanak a legjobbakhoz, ugyanakkor szükség van arra, hogy szép, fokozatosan beépüljenek a felnőttek közé. Ez a koppenhágai viadal is jó lehetőség lesz arra, hogy megméressék magukat egy igazán színvonalas mezőnyben.”

A szakember hozzátette: szerinte Bodonyi Dóra dobogóra esélyes lehet 1000 és 5000 méter egyesben, és kipróbálnak egy új női négyest is Szilágyi Anett, Simán Fanni, Bodonyi és Papp Cintia összeállításban.

MTI