Főhajtás az eltávozott nagyságok emlékfalánál, Farkasréten

MOB_Farkasrét 10,  emlélkfal, 440_ Jó,Szokásos halottak napi megemlékezését idén is megtartotta a Magyar Olimpiai Bizottság a Farkasréti temetőben, az elhunyt olimpiai bajnokok emlékfalánál. Az eseményen a magyar sportélet kiválóságai is megjelentek – közöttük számos ötkarikás bajnok is ott volt.

MOB_Farkasrét 2, Borkai beszél, 440Az Olimpiai Himnusz elhangzását követően Borkai Zsolt, a MOB elnöke mondott ünnepi beszédet. Az 1994 óta álló olimpiai bajnokok emlékfala előtt Borkai a közös emlékezés jelentőségét hangsúlyozta, majd megerősítette: „büszkeség az eltávozott példaképekre visszagondolni”. Egyben arra is biztatott minden megjelentet, hogy ne feledjék a nagy bajnokok győzelmeit.

Az elnök szomorúan sorolta az elmúlt évben eltávozott nagyjainkat. Így Török Gyula ökölvívó bajnokot, Várady Béla ezüstérmes labdarúgót, Sax Gyula sakkolimpiai bajnokot, Novák Dezső kétszeres olimpiai bajnok labdarúgót, Felkai László olimpiai bajnok vízilabdázót, Orosz Pál olimpiai bronzérmes labdarúgót, Gedővári Imre olimpiai bajnok vívót, Grosics Gyula olimpiai bajnok labdarúgót, Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajítót, Lengyel Levente olimpiai bajnok sakknagymestert, Kiss Lajos olimpiai bronzérmes kajakozót, Rozsnyói Sándor ezüstérmes atlétát és Hernek István ezüstérmes kenust.

MOB_Farkasrét 11, vezérkar,  440A megemlékezés koszorúját a  MOB nevében Borkai Zsolt elnök, Schmitt Pál tiszteletbeli elnök, a NOB tagja és Szabó Bence főtitkár helyezte el.

MOB_Farkasrét 7, 440, MOA koszorúzAz EMMI nevében Simicskó István sportért felelős államtitkár, az Olimpiai Bajnokok Klubja nevében Nébald György elnök, a Magyar Olimpiai Akadémia képviseletében Jakabházyné Mező Mária főtitkár, Magyar Zoltán, a MOB és a MOA alelnöke és Győr Béla, a MOA Tanácsának tagja koszorúzott. Lerótták kegyeletüket sportági szövetségek, olimpiai baráti körök és az olimpiai bajnokok neveit viselő iskolák képviselői is.

MOB_Farkasrét 4, Csanádi Árpádné, 440 Az ünnepséget a Magyar Himnusz elhangzása zárta. A megjelentek – követve a tradíciókat – ez alkalommal is megkoszorúzták Lemhényi Dezső, az Olimpiai Bajnokok Klubjának első elnöke és Csanádi Árpád (a képen Csanádi Árpád özvegye), a MOB korábbi főtitkára, a NOB egykori magyar tagja síremlékét is.

 

This entry was posted in Egyéb and tagged , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.