Földi Imre 75 éves

Szerdán ünnepli 75. születésnapját Földi Imre, a honi súlyemelés első olimpiai bajnoka, a Nemzet Sportolója, megannyi vb- és Eb-érem birtokosa, többszörös világcsúcstartó, aki – sportágában páratlan módon – öt olimpián képviselte Magyarországot.

Az ünnepelt a hűség és a kitartás példaképének is nevezhető, hiszen miután 17 esztendősen szülővárosából, Kecskemétről Tatabányára került, s a Bányász súlyemelője lett 1955-ben, mindvégig kitartott klubja mellett versenyzőként, edzőként egyaránt. Amellett egy pillanatra sem adta fel álmait, s első olimpiájának, az 1960-as rómainak a hatodik helye, majd az 1964-es tokiói és az 1968-as mexikóvárosi játékok ezüstjei után a csúcsra ért: 1972-ben, Münchenben az olimpiai dobogó tetejére állhatott az 56 kilogrammosok mezőnyében, ráadásul világrekorddal – a magyar súlyemelősport első olimpiai bajnoki címét kiérdemelve.

Sportemberi nagyságát mi sem minősíti jobban, minthogy – bár már 38 éves volt – még elindult az 1976-os montreáli  olimpián is, ahol hatodikként végzett. Bajnoki címe mellett az öt részvétel önmagában is az egyetemes súlyemelés legnagyobbjai közé emelte a legkönnyebbek, kezdetben a pehelysúlyúak, majd a légsúlyúak között versenyző Földit, s jó néhány elismerés, seregnyi díj és kitüntetés minősíti sportolói, de edzői munkásságát is, mely utóbbinak része lánya, Földi Csilla 16 Európa-bajnoki aranyérme és ugyanennyi országos bajnoki titulusa.
„München volt persze a legnagyobb siker, de nem szívesen teszek különbséget az olimpiai szerepléseim között, nekem valamennyi ugyanolyan kedves mind a mai napig – mondta az MTI megkeresésére karrierjének főbb állomásait felidézve. – Rómát például azért tartom ugyanolyan nagy becsben, mert az első olimpiám volt.”
 „Ott amúgy 55 kilóval és negyven dekával mérlegeltem – tért ki az élversenyzői pályafutását végigkísérő egyik nagy gondjára, vagyis arra, hogy állandóan fogyasztania kellett, mivel másképp nem fért volna be súlykategóriájába. – Most már nincs ezzel se problémám, éppen ma voltam a szokásos kórházi felülvizsgálaton, ahol szerencsére egészségesnek találtak, s 55,20 kilót nyomtam a mérlegen…”
A kérdésre, hogy mit tart a legnagyobb sikerének, s mit kudarcának, Földi Imre így válaszolt:
„Ami az előbbit illeti, természetesen kislányom születését, utóbbira pedig azt tudom mondani, hogy az 1964-es olimpia máig fájó emlék, merthogy Tokióban a világcsúcsom ellenére is csak második lettem, mivel legfőbb riválisom nálam könnyebb volt.”
Földi Imre első magyar bajnokságát 1957-ben, az utolsót 1976-ban nyerte, első magyar csúcsát 1959-ben Tatabányán érte el, s utóbbi esztendőben volt az első nemzetközi versenye is, mégpedig Varsóban, ahol a világbajnokságon bronzéremmel mutatkozott be. A nemzeti válogatottban egészen 1977-ig szerepelt. Szakításban és lökésben is kimagasló eredményekre volt képes, de a harmadik fogásnemben, az 1973-tól megszüntetett nyomásban egyértelműen a földkerekség legjobbjaként tartották számon. Húsz világ- és ötven magyar csúcsának zömét is nyomásban produkálta.
„Sajnos a müncheni olimpián volt utoljára, utána levették a műsorról, mert orvosi szempontból veszélyesnek ítélték” – emlékezett vissza. Súlyzó amúgy utoljára vagy harminc esztendeje volt a kezében; „féltettem a derekam” – adott magyarázatot a tárcsamentes évtizedekre. Napjaink súlyemelését azonban jól ismeri, s véleménye is van az utódokról:
„Többen eltűntek a palettáról, de akadnak tehetséges fiataljaink, akik most épülnek be a válogatottakba. Ám még nagyon sokat kell dolgozniuk. Akit kiemelnék: az ólomsúlyú Nagy Péter, ő még viheti valamire.”
Földi Imrét születésnapja alkalmából csütörtökön köszönti a tatabányai önkormányzat vezetése, és az ünnepségen veszi át a magyar elnök, Aján Tamás irányította nemzetközi sportági szövetség budapesti titkárságának ajándékát is.

MTI