Földi Imre: Pénz nélkül ma már súlyt sem lehet emelni

Az olimpiai bajnok Földi Imre a hatszoros Európa-bajnok lányával, Földi Csillával. Fotók: JochaPress.hu

Ha valaki, hát Földi Imre méltán illethető az ideális sportember jelzővel. Akik végigkísérhették pályafutását ennek a mindössze 149 centiméter magasra nőtt kiválóságnak, azok tanúsíthatják: Imre bátyánknak soha nem voltak ügyei, semmiféle fegyelmi vétségnek akár még csak a gyanúja sem vetült rá. Ő egyszerűen csak erősnek született és súlyemelő pályafutása során mindent elkövetett azért, hogy mindig erősebb és még erősebb legyen.

Kizárólag ezzel a végtelen kitartással, a monotónia tűrésével felvértezve történhetett meg, hogy csaknem negyedszázadon keresztül csak emelte, emelte és megint csak emelte a súlyos vastárcsákat. Ahogy az sokak esetében lenni szokott, Földi Imre is a véletlenek összejátszásának köszönhetően kötött ki végül sportágánál. Annak a sportágnak lett kivételesen nagy egyénisége, amelyben öt olimpiai részvétellel büszkélkedhet és három, félsikeres fellépést követően volt ereje ahhoz is, hogy negyedik nekirugaszkodásra az olimpiai dobogó legmagasabb fokára is felküzdhesse magát.

A szerény, csendes kiválóság ma is Tatabányán él, ahol páratlan sikersorozatát megalapozta. A súlyemelés felé megtett első lépéseire így emlékezett vissza:

„Kecskeméten születtem és ott is jártam az általános iskolába. Komolyan gondoltam, hogy vájár leszek, mert a hirdetésekben példamutató embereket állítottak elénk. Nekem ezért tetszett meg a vájár munka lehetősége, mert máig is emlékszem például Tajkov András nevére, aki vájárként Kossuth-díjat kapott. Ő éppen Tatabányán dolgozott, a XIV-es akna csapatvezetőjeként és én az ő példáján belelkesedve jelentkeztem vájártanulónak Tatabányára.

– Ahol menetrendszerűen el is kezdte a szakma elsajátítását.    

„Így történt, de egy év után kiemeltek, mivel egy birkózó, Franka Ferenc elvitt a súlyemelő terembe is. Nagyon tetszett nekem a mozgásuk dinamikája, hamar beálltam közéjük és nemsokára már tehetségesnek is mondtak. Keményen edzettem egy nálam nehezebb sráccal, Pajrovics Ferenccel, aki pehelysúlyú volt. Éppen jó volt nekem edzőpartnernek!”

– Első nemzetközi versenye 1955-ben, Varsóban volt. Öt évvel később, mindössze 22 évesen már a római olimpiára is kijutott.

„Gyorsan fejlődtem, lépkedtem egyre feljebb. Itthon mindössze egy, komolyabb riválisom volt, a Borsányi Árpi – szegény már régen meghalt. De természetesen mindig találtam magamnak ott, helyben is olyan példaképeket, akikre felnéztem, és akiket le akartam hagyni már az edzéseken is.”

– Rómába nem csak kijutott, hanem mindjárt pontszerző helyen is végzett.   

„Ott már 25 kilót rávertem Borsányira, aki 295 kilót ért el. Én pedig 320-nál álltam meg, ami egyben összetettben új magyar csúcsot ért, és a 6. helyhez volt elég. Rettenetes boldogság uralkodott el rajtam és az akkori sportvezetés is elégedett volt. Én pedig kettőzött erővel folytattam, amit elkezdtem.”

Huszka Mihály a masters kategóriában sokszoros világcsúcstartó

– Akkoriban Tatabányának volt az egyik legerősebb súlyemelő szakosztálya.

„A válogatottak abban az időben az év tizenként hónapjából talán ha egy hónapot nem voltak Tatán, az edzőtáborban. Ez a közös munka számos előnnyel is járt, hiszen egymást ösztökéltük az edzéseken is. Nekem különösen tetszett a Huszka Misi, aki könnyűsúlyúként ugyancsak világszínvonalon emelt. Nagy örömömre, félévszázados távollét után végleg hazaköltözött Amerikából – visszatért oda, ahonnan indult: Oroszlányba. Így van lehetőségünk elbeszélgetni a régi, szép időkről.”

Veres Győző forradalmasította a súlyemelést

– Klubtársa, Veres Győző is elment 1973-ban, ő viszont soha nem jött vissza Magyarországra.

 „Pedig Győző óriási egyénisége volt a magyar súlyemelésnek! Róla én csak szépet és jókat mondhatok. Már a hatvanas évek elején, amikor két, egymást követő évben (1962, 1963) összetettben világbajnok lett, gyakorlatilag ő irányította a magyar súlyemelést. A maga módján átvette a hatalmat és a fejlődés útjára állította a sportágat. Nekem egészen a Törökországba történt távozásáig mindig a segítségemre volt és ezért csak hálával és köszönettel tartozom neki!”

– Közben három olimpián is szerepelt, ezekről még nem beszéltünk.  

„Tokióban már 355 kilót teljesítettem a három fogás összesítéseként, Mexikóvárosban pedig 367,5 kiló került a nevem mellé a jegyzőkönyvbe. Különösen ez utóbbi második hely bosszantott, hiszen az eredményem világcsúcs beállítás is volt egyben, mégsem én lettem az első. Az iráni Mohammad Nassiri ugyanis néhány dekával könnyebb volt, mint én és ez a különbség az ő javára döntött.”

–- Münchenben már erre is vigyázott, hiszen önnek volt a legkönnyebb a testsúlya a riválisok között.

„Leereszkedtem egészen 55,70 kilóig, úgy is mondhatnám, alájuk mentem, hogy én legyek a legkönnyebb. Szerencsére erre ott nem volt szükség, mivel az általam elért 377,5 kilós, új összetett világcsúcsot ez alkalommal Nassiri meg sem tudta közelíteni. Ő 370 kilóval lett második, míg a szovjet színeket képviselő Gennagyij Csetyinnek 367,5 kilót kellett emelnie a harmadik hely megszerzéséért.”

– Bár a negyedik olimpiáján, Münchenben már 35. évében járt, mégsem hagyta abba.

„Mindig is szerettem sportágamat, ehhez értettem, miért ne csináltam volna tovább? Igaz, egy kicsit elvették a kedvemet, mert kedvenc fogásomat, a nyomást levették a műsorból és azután már csak a szakítás és a lökés összesített eredménye alapján hirdettek győztest. Azért így sem kell szégyenkeznem, hiszen Montrealban 38 évesen, a nyomás eltörlését követően kedvezőtlenebb helyzetben versenyezve is kiharcoltam egy 5. helyet. S még ekkor sem hagytam abba, amíg 1977-ben el nem ért egy csúnya vállsérülés: leszakadt a helyéről egy csontdarab. Ekkor már kénytelen voltam bejelenteni a visszavonulásomat.”

– Miután abbahagyta, milyen élete volt Tatabányán?

„Egy szavam sem lehet, valóban megbecsültek. Egyébként az 1998-ban volt nyugdíjazásomig rendszeresen látogattam a súlyemelők termét, hiszen edzőként dolgoztam. Kellő tekintélyem volt, ki is kérték a véleményemet. Nyugdíjasként is be-benézek hozzájuk, de már régen nem töröm össze magamat. Edzőként egyébként Csilla lányommal foglalkoztam a legtöbbet. 1990 és 1996 között hat Európa-bajnokságon összesen tizenhat érmet – közöttük kilenc aranyat – szerzett. Sajnos, akkor még nem szerepelt az olimpiák műsorán a női súlyemelés, Csilluka pedig nem tudott kétezerig várni. Ő 1990-től 1993-ig volt igazán jó formában. Ebben az időszakban szerezte mind a kilenc Európa-bajnoki aranyérmét.”

Krutzler Eszter 2004-ben olimpiai ezüstérmet szerzett

– Tatabányán követték méltó utódok? 

„A súlyemelés Magyarországon immár évtizedek óta komoly gondban van, s ezen nem segít az sem, ha egy-egy emelő csak kikeveredik a nemzetközi porondra és ott is helytáll. Ilyen volt a szombathelyi Márkus Erzsike 2000-ben vagy a következő, az athéni olimpián Krutzler Eszter. De a férfiaknál sincs másként, hiszen azzal, hogy a súlyemelés nem tudott bekerülni a tizenhat, kiemelt sportág közé, gyakorlatilag el is dőlt a sportág sorsa. Pénz nélkül ugyanis ma már semmi nem megy. Az eredményes felkészüléshez pedig elég sok pénzre lenne szükség, a megfelelő étkezés biztosításától a támogatás legkülönfélébb formáin keresztül. Az adott keretek között legfeljebb csak emelgetni lehet, de emelni nem. Tatabányán is vannak lelkes amatőrök, miként az edző, Pócza Károly is nagyon rendes ember, de csodát senki nem tud csinálni.

– Nézte a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit?

„Már hogy ne néztem volna! A magyarok jobbak voltak, mint korábban, ez ennyire volt elég. A portugál-francia döntőről is megvan a magánvéleményem. A franciák elszórakozták a meccset, mintha várták volna a jó szerencsét. Azután kaptak egy nagy gólt…”

Csernoviczki Éva Londonban már bronzéremmel bizonyított

– Öt olimpián vett részt. Bizonyára nézőként is érdekli, mi történik majd Brazíliában? Mit vár a hét végén kezdődő, riói nyári olimpia versenyeitől?

 „Lehetőleg mindent végignézek. Nálam az úszók vannak legelöl, ők hozhatják a legtöbb érmet Magyarországnak! Drukkolok is nekik természetesen. És van egy kedvencem is, aki tatabányai. A cselgáncsozó Csernoviczki Éváról van szó, akivel többször is beszélgettem erről-arról. Éva 2012-ben bronzérmes lett és most is nagyon komoly elhatározással készül. Remélem, bejönnek a tervei, megvalósulnak a dobogós reményei.”

Ennyit lehetett megtudni Földi Imréről, a Nemzet Sportolójáról. A megbecsültségéről még csak annyit, hogy 2009-ben róla nevezték el a tatabányai sportcsarnokot.

(MOB / Jocha Károly)