Folytatódik a nagy budapesti uszodarejtély

Shares

HajosEgyelőre sem a felújított Császár-Komjádi Sportuszodát, sem a Tüskecsarnokot nem használhatja a sportolni vágyó nagyközönség, holott szeptemberre ígérték a nyitást. A Hajós Alfréd Uszoda viszont pénteken megnyitott.

Az InfoRádió még augusztus elején számolt be arról, hogy a nyári vizes és masters világbajnokság után várhatóan szeptembertől a lakosság és a sportuszodába járó úszóiskolák is használják majd a Császár-Komjádi sportuszodát, több más, a vizes vb-re készült létesítmény, köztük a Duna Aréna mellett.

Szerkesztőségünknek azt is megerősítették, hogy utóbbi két létesítményt ősztől várhatóan a Nemzeti Sportközpontok üzemelteti.

Az InfoRádió éppen ezért megkereste a szervezetet, hogy ismét tájékozódjon a létesítmények megnyitásáról. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy „a lakossági medencehasználat kezdetének várható idejéről – a világbajnokságok utáni átszerelési munkák, illetve a sportszakmai egyeztetések lefolytatása után – a honlapjukon tájékoztatják a nyilvánosságot”.

A margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában viszont már sportolhat a nagyközönség is  péntek reggel hat órától , és megkezdődtek az edzések is.

A Tüskecsarnok uszoda Facebook-oldalán annyi olvasható, hogy előreláthatóan még nem pontosított a lakossági medencehasználat biztosításának ideje, de amint megszületnek a hivatalos lakossági nyitvatartási időpontok, ezt azonnal tudatják.

A hvg.hu is kérdéseket tett fel a nyitás várható idejéről a Nemzeti Sportközpontoknak. De szerkesztőségük hasonló tájékoztatást kapott, mint az InfoRádió a Császár-Komjádi Uszoda tervezett megnyitásáról. Eszerint a lakossági medencehasználat kezdetének várható idejéről – a sportszakmai egyeztetések lefolytatása után – a Tüskecsarnok is a honlapján és a Facebook-oldalán értesíti majd a sportolni vágyókat.

(Inforádió)