Fontos győzelmet aratott a Szeged

Shares

Vadkerti AttilaA továbbjutás szempontjából fontos mérkőzésen a Szeged két góllal legyőzte a Dunkerque csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, ezzel a csoportkör félidejében az előkelő második helyen áll.

Az első percekben még felváltva estek a gólok, 2-3 után azonban feljavult a szegediek védelme, és 6-3-nál már a Nagy Kornéllal felálló franciák kértek időt. Eredményesebbé is vált a játékuk, az addig remeklő Källmant és Baloghot sikerült semlegesíteniük, így 7-3-ról feljöttek 8-7-re. Ekkor a Tisza-partiak próbálták rendezni soraikat, Ilyés vette vállára a csapatot, majd állandósult a különbség.

A Dunkerque emberhátrányánál Balogh góljaival indult a második játékrész, ezzel rövid időre levegőhöz jutott a Szeged, amikor pedig kisebb hullámvölgy után Källman is magára talált, megint időt kért a Dunkerque (40. perc: 17-14). Butto tartotta a lelket a vendégekben, aztán Nagy találatával a 44. percben egyenlő lett (18-18) az állás.

Kisvártatva a Dunkerque fordított is, így időt kellett kérnie a hazaiak edzőjének. Az 53. percben megint a Szeged vezetett (21-20). Erre a vendégek is időt kértek, ám Parrondónak köszönhetően mégis 23-20-as hátrányba kerültek.

A végjátékban Sierra fontos pillanatban büntetőt fogott, a mezőny legeredményesebbje, a kilencgólos Butto hibázott.

A két csapat jövő szombaton Dunkerque-ben ismét összecsap.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, D csoport, 5. forduló:

MOL-Pick Szeged-Dunkerque HB  (francia) 23-21 (11-10)
Gól: Balogh 6, Källman 3, Parrondo 2, Vranjes 2, Zubai 2, Bombac 1, Ilyés 1, Mindegía 1, ill. Butto 7, Afgour 5, Nagy K. 2, Causse 1, Pejovics 1, Paczkowski 1, Tuati 1.

MTI Fotó: Illyés Tibor