Forma-1: Hátrányban a Honda, ám vétójoggal rendelkezik

Shares

f1_Enzo FerrariA Forma-1 látszólag pihen, ám a színfalak mögött ádáz munka folyik, amely szezonokra határozhatja meg az erőviszonyokat. „Az aerodinamika azoknak való, akik nem tudnak motort építeni” – mondta a legendás Enzo Ferrari, és ez a mondás a jelenlegi legégetőbb probléma kapcsán nagyon is helyénvaló a Forma-1-ben.

Az elmúlt idény Lewis Hamilton diadalával végződött, gyakorlatilag csak az volt a kérdés, hogy melyik mercedeses nyeri a vb-t. A brit sikere után folyt a pezsgő, elhangzottak az interjúk, a pilóták kibulizták magukat, míg a napokban élvezik az ünnepeket és pihennek. És várják, hogy a háttérben a mérnökök kemény munkájának mi lesz az eredménye.

A csapatok már az elmúlt szezon második felében szép lassan átálltak az idei évi fejlesztésekre, most pedig már gőzerővel folyik a munka. A szabályok rettentően bonyolultak, a lényeg az, hogy a szezon vége után a csapatok a rendelkezésükre álló erőforrásokat átalakíthatják, de csak bizonyos mértékű változást eszközölhetnek, vagyis nem építhetnek teljesen új motorokat.

Ez a Mercedes számára nem probléma, elvégre Hamiltonék akkora előnyben voltak, hogy az már szinte biztos, hogy a legsikeresebb fejlődést bemutató rivális sem lesz képes behozni a hátrányt. Ennek ellenére a jelentések szerint a német gyártó már jelentős változtatásokat hajtott végre, ez nem túl jó jel a többiek számára, azt sugallja, hogy a Mercedes szakemberei még találtak lehetőséget a fejlődésre.

A Ferrari az elmúlt szezonban alaposan elmaradt a teljesítményt illetően a Mercedes mögött, és a szezon közben sem tudott lefaragni a 60 lóerős hátrányból. Nos, a Mercedeshez hasonlóan már a Ferrari is kimerítette változtatási lehetőségeinek a javát, ennek ellenére hallani pesszimista hangokat az olaszok háza tájáról.

A Renault sem volt túl acélos, de a franciák inkább a megbízhatóság terén maradtak alul. A jelentések szerint csak Barcelonában bemutatkozó új csomagban átalakított befecskendezés és kipufogórendszer lesz, valamint a turbófeltöltő is megváltozik. Azonban a Renault kapcsán azt is muszáj megjegyezni, hogy alapvető problémák megoldásához az idei lehetőségek kevesek, így várhatóan a Red Bull idén is szenvedni, fog az erőforrás miatt.

A Honda helyzete nem egyszerű. A japánok hiába rendelkeznek elképesztő anyagi lehetőségekkel, V6-os motort most építenek először, arról nem is beszélve, hogy a többiek tavaly 19 futamon tesztelhették az erőforrásukat, míg a McLarenhez beszálló motorgyártónak erre alig lesz lehetősége a szezon kezdetéig. Ráadásul a Honda új csapatként nem kapja meg a lehetőséget, hogy bizonyos változtatásokat végezzen el a motoron az idény közben, míg a többi csapatnak több kisebb, vagy akár egy nagyobb korrekcióra is lesz lehetősége a bajnokság folyamán.

Ugyanakkor az sem biztos, hogy olyan sokáig kell még foglalkozni a V6-os motorokkal. Már idén is több csapat pedzegette, hogy vissza kéne térni a V8-asokra, igaz, erről a Mercedes hallani sem akar. Ahogy a Honda sem, hiszen a jelenleginél is nagyobb hátrányt jelentene, ha a csomó pénzért kifejlesztett V6-os motorokat egy év után dobhatnák a kukába. Ám a japánok vétójoggal rendelkeznek, így nem kell félni attól, hogy bármi a japánok akarata ellenére fog történni az ügyben.

(samsungsport.hu)