Fotósunk, Halmágyi Zsolt első díjat kapott a Brassai fotópályázaton

Shares
zsolt_kerekes, 400

Halmágyi Zsolt ezzel a felvétellel érdemelte ki az első díjat

Szép sikert ért el a JochaPress.hu oldalain fotóival visszatérően megjelenő Halmágyi Zsolt „A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete” pályázatán, ahol a sportfotók kategóriájában az első díjat vehette át.

A pályázat névadója Brassaï-Halász Gyula, (Brassó, 1899. szeptember 9. – Èze, Alpes-Maritimes, Franciaország, 1984. július 8.) fotó- és filmművész, festő, író, akit 1919-ben, Párizsban André Kertész vezetett be a művészkörökbe. A fotóművészet mellett képzőművészként és íróként is sikeres volt. Picassóval együtt szobrokat állított ki, egy filmje („Ameddig állatok lesznek”) díjat nyert a Cannes-i fesztiválon. Nagy sikert aratott franciául 12 kiadásban, magyarul „Beszélgetések Picassóval” címen 1968-ban megjelent könyvével.

Handball, Trofeul Carpati, Cluj Suedia-Germania 33-32 ,Romania-Brazil 27-19 Date: 20.03.2015, Time: 21:27,

Egyik kedvenc felvétele 2015-ben, a Kárpát Kupa román-brazil összecsapásán készült

A pályázaton öt kategóriában több mint ezer  pályamunkát zsűriztek. A Csíkszeredán élő Halmágyi Zsolt felvétele a sport kategóriában szerzett első helyet. Eddigi sportfotós pályafutásáról a következőket mondta el:

„1990-ben kezdtem el fotózni, négy évvel később, a román sportfotósok pályázatán egy Katayamáról készült, Forma1-es felvétellel lettem második. Erre az újabb elismerésre 22 évet kellett várnom. Egyébként pedig a kézilabda a kedvenc sportágam, azt fényképezem legszívesebben. Ezért is örülök különösen annak a döntésnek, amely szerint a budapesti Papp László Aréna további három évig lehet majd a helyszíne a női kézilabdázók Bajnokok Ligája négyes döntőjének.”