Fradi-Honvéd rangadó lesz a Magyar Kupában

Shares

FTC_HonvedAz M4 Sport televízió Sportreggeli című műsorában Nyilasi Tibor kisorsolta a labdarúgó Magyar Kupa 9. fordulójának párosításait.

Két elsőosztályú, egy másod- és egy harmadosztályú párharc jött össze a nyolcaddöntőben, így biztos, hogy egy-egy NB III-as és NB II-es csapat is lesz a legjobb nyolc között.

A fordulója rangadója a Ferencváros – Budapest Honvéd párosítás lesz. A kispesti gárda élhet azzal az előnyével, hogy idegenben kezd a zöld-fehérek ellen. A két gárda az OTP Bank Liga 2. és 13. fordulójában is összecsapott egymással. A Bozsik-stadionban Böde Dániel egyetlen góljával nyertek a zöld-fehérek, míg az Üllői úton október 22-én 3-0 után támad fel a Honvéd, ám Kamber és Lanzafame egy-egy találata után kiegyenlíteni már nem tudtak a kispestiek.

Hirdetés

A Mezőkövesd és a Gyirmót FC, azaz a két újonc az OTP Bank Liga első fordulójában 2-2-es döntetlent játszott egymás ellen. A vendégek egygólos hátrányból fordítottak, a hazaiaknál Marek Strestik duplázott. A 12. fordulóbann a Mezőkövesd Diallo Ulysse egyetlen találatával nyert az Alcufer-stadionban.

Az NB II 11. fordulójában játszott egymás ellen a Csákvár FC és a Soproni VSE. A Soproni Városi Stadionban Horváth Roland révén a Csákvár jutott vezetéshez, ám az első félidő hajrájában fordított a Sopron. Végül a 69. percben Paudits Patrik egyenlített ki.

Az előző körben az Érdi VSE az elsőosztályú Haladást, míg  a Budafoki MTE a Videotont búcsúztatta a Magyar Kupából. Az Érdi VSE 14 győzelemmel és 3 vereséggel vezeti az NB III Nyugati csoportját, míg a Budafoki MTE a Közép csoportban a Szigetszentmiklós mögött 13 győzelemmel, 1 döntetlennel és 3 vereséggel foglalja el a második helyet.

A NB I listavezetője, a Vasas FC az MTK-t búcsúztatót Dorogi FC-vel játszik két mérkőzést.

Az első mérkőzéseket február 11-én, a visszavágókat március 1-jén rendezik.

Labdarúgó Magyar Kupa, 9. forduló:

Ceglédi VSE (NB II) – Diósgyőri VTK
ZTE FC (NB II) – Újpest FC
Dorogi FC (NB II) – Vasas FC
Szentlőrinc SE (NB III) – Szolnoki MÁV FC (NB II)
Csákvár FC (NB II) – Soproni VSE (NB II)
Ferencvárosi TC – Budapest Honvéd FC
Érdi VSE (NB III) – Budafoki MTE (NB III)
Mezőkövesd – Gyirmót FC