Francia csapatokat fogadnak a magyarok a Bajnokok Ligájában

Shares

nikola_karabaticA Veszprém szombaton a Montpellier, a MOL-Pick Szeged pedig vasárnap a Paris Saint-Germain csapatát fogadja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Érdekesség, hogy a két magyar és a két francia együttes is találkozott egymással nemrégiben. A Magyar Kupa-döntőben a Veszprém 23-22-re legyőzte a Szegedet, a francia élvonal rangadóján a PSG 34-33-ra nyert a Montpellier-vel szemben.

Az előző idényben BL-ezüstérmes Veszprém vezetőedzője, Javier Sabaté a klub honlapján úgy fogalmazott, mivel a Montpellier a BL alsóházában, a C csoportban szerepelt, néhányan azt hihették, egyszerűbb ellenfél, de ez egyáltalán nem igaz.
„Nagyon jó formában vannak. Nagyon jól és gyorsan játszanak, a lerohanásuk kétségkívül az egyik legjobb Európában. Gyorsan futnak, csere nélkül. Ebben a szezonban meccsenként átlagban több mint 13 gólt szereznek lerohanásból” – tette hozzá.

A tréner emlékeztetett, hogy riválisuk a tavalyi BL-győztest, a lengyel Kielcét búcsúztatta a nyolcaddöntőben. „Megérdemelték, mert kiválóan játszottak. Nagyon veszélyesek. Tiszteljük őket, és tudjuk, hogy nagyon nehéz párharc vár ránk” – közölte Sabaté.

A Montpellier keretét erősíti a francia világbajnokok közül Vincent Gerard, Valentin Porte, Michael Guigou, Ludovic Fabregas és Mathieu Grebille is.
A MOL-Pick Szeged honlapjának beszámolója szerint minden játékosuk egészséges, a Magyar Kupa debreceni négyes döntőjében betegeskedő Bánhidi Bence és az izomhúzódással bajlódó Szergej Gorbok is teljes értékű edzésmunkát végez.

A csongrádiak válogatott átlövője, Balogh Zsolt elmondta, rendkívül csalódottak a Veszprémtől elszenvedett egygólos vereség miatt, ezért nem könnyű az újabb fontos feladatra koncentrálniuk.
„Az biztos, hogy olyan hibákat, amiket a Veszprém ellen az első félidőben elkövettünk, nem engedhetünk meg a PSG ellen. Csakis precízen, okosan, minden taktikai utasítást betartva lehet esélyünk, mert a célunk, hogy nyerjünk itthon” – nyilatkozta.

A pillanatnyi forma alapján az európai szövetség BL-erősorrendjében a párizsi csapat a második, a Szeged a hatodik helyen áll. A januári világbajnokságon házigazdaként aranyérmes francia válogatott tagjai közül Thierry Omeyer, Luc Abalo, Nédim Rémili, Daniel Narcisse, Luka Karabatic, Nikola Karabatic és William Accambray is a PSG-t erősíti, ahogyan a Rio de Janeiró-i olimpián aranyérmes Dánia együtteséből Mikkel Hansen és Henrik Möllgaard is.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzések:

Szombat:
Telekom Veszprém — Montpellier HB (francia) 17.30
Felnsburg-Handewitt (német) — Vardar Szkopje (macedón) 17.30

Vasárnap:
MOL-Pick Szeged — Paris Saint-Germain (francia) 17.00
THW Kiel (német) — Barcelona (spanyol) 17.30

Gajic: „Őrült hangulatot kérünk a szurkolóktól”

„A Montpellier még nem tapasztalta meg, hogy milyen érzés egy BL-negyeddöntőben pályára lépni a Veszprém Arénában. Az a légkör, ami minket felráz, megfoghatja a franciákat” – szólt a bakonyi drukkerekhez a szlovén szélső, aki korábbi csapata ellen érné el régóta dédelgetett álmát.

A férfi EHF Kupa négyes döntőjébe jutásért a Tatabánya csapatára szintén rendkívül nehéz feladat vár, hiszen a német élvonal negyedik helyén álló Füchse Berlin együttesével találkozik. Az első meccset szombat délután rendezik a győri Audi Arénában. A magyar csapat jó hangulatban készül a párharc első mérkőzésére, hiszen múlt szombaton a Magyar Kupában, szerdán pedig a bajnokságban győzte le a Csurgót, s mindkét siker a bronzérmet jelentette a tatabányaiaknak.

„Most már bármit tehetnek a játékosaim a következő meccseken, semmiért nem szidom le őket. Győrben nem mi leszünk az esélyesek, erre a két találkozóra már ajándékként tekintünk, de csodára nem számíthatunk. Persze, becsülettel szeretnénk helytállni, ami nagyon nehéz lesz” – nyilatkozta a klub honlapján Vladan Matics vezetőedző. Játékosai közül a sérült Harsányi Gergely biztosan nem léphet pályára.

Férfi kézilabda EHF Kupa, az elődöntőbe jutásért, 1. mérkőzések:

Szombat:
Grundfos Tatabánya KC — Füchse Berlin (német), Győr 15.00

(MTI)