Francia ellenfelet kapott a DVTK

Shares
Rasheed Rita. Fotó: Aluinvent Miskolc

Rasheed Rita. Fotó: Aluinvent Miskolc

Az Aluinvent DVTK Miskolc a francia Landes együttesével találkozik a női kosárlabda Európa Kupa második negyeddöntőjében.

A csütörtöki, müncheni sorsolás eredményeként Maikel Lopez tanítványai március 8-án Mont-de-Marsanban lépnek pályára, majd 11-én otthon játsszák a visszavágót. Az EK mezőnyében egyedüliként veretlen DVTK – amely az első negyeddöntőben kettős győzelemmel jutott túl a cseh Nymburkon – 10/0-s, a Landes pedig 8/2-es győzelmi mérleggel áll az Európa Kupában.

A DVTK tízmeccses diadalmenete az EK 2003 óta íródó történetének leghosszabb magyar győzelmi szériája.

A sajátos versenykiírás miatt a miskolciak nem az elődöntőbe kerültek, hanem egy újabb negyeddöntős kör következik, ugyanis az Európa Kupából érkezett négy csapathoz csatlakozott az Euroliga-csoportkör után négy kieső együttes.

A második negyeddöntő párosítása:

Aluinvent DVTK Miskolc – Basket Landes (francia)
Besiktas Istanbul (török) – Agu Spor Kayseri (török)
Lille (francia) – Good Angels Kosice (szlovák)
Tango Bourges Basket (francia) – Szpartak Moszkva (orosz)

(MTI)