Franciaország már a legjobb 16 között

Shares
Antoine Griezmann fejesével jutottak vezetéshez a franciák. Fotó: sportinglife.com

Antoine Griezmann fejesével jutottak vezetéshez a franciák. Fotó: sportinglife.com

Ahogy az első körben a románokat, úgy a másodikban az albánokat is a hajrában győzték le a házigazda franciák, akik szerdán 2-0-ra nyertek a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjában. 

A várakozásokkal ellentétben a franciák nem ugrottak neki az albánoknak, sőt, az első tíz percre jellemző meddő mezőnyfölényük is megszűnt, ugyanis a vendégek idővel egyre bátrabban futballoztak, és kifejezetten stílusos, gyors támadásokat vezettek. A hazaiak görcsösen játszottak, nem találták a sokat futó albán csapat védekezésének ellenszerét, így csak pontrúgásokból veszélyeztettek. Igaz, az albánoknak sem volt komoly lehetőségük, mégis több elképzelés volt akcióikban, ugyanis a franciák legfeljebb egy-egy egyéni villanással tudtak az ellenfél hátsó alakzata mögé kerülni, nem pedig jól ütemezett passzokkal és pontos összjátékokkal. Az első félidő igazán komoly helyzet nélkül telt el.

A folytatásra sokkal nagyobb elánnal érkezett ki a házigazdák csapata. Sorra vezette lendületes támadásait mindkét oldalon, de az utolsó passzok vagy a befejezések nem jöttek össze. Ezzel szemben az egyetlen alkalommal, amikor az albánok kiszabadultak a szorításból, kapufát értek el, centiken múlott, hogy nem kerültek váratlanul előnybe. Ez nem törte meg a franciák lendületét, sőt, egyre nagyobb nyomás alá helyezték az albánok kapuját, Giroud egy ízben a kapufát találta el a fejesével. A hajrában sem lankadtak a hazaiak, de sokáig úgy tűnt, nemhogy gólt szerezni, de eltalálni is képtelenek az albán kaput, végül az első ilyen labda Griezmann fejese után a hálóban kötött ki. A kegyelemdöfést Payet adta meg, aki már a második gyönyörű gólját lőtte az Eb-n.

A csoport, 2. forduló:

Franciaország-Albánia 2-0 (0-0)
Marseille, Stade Velodrome, 63 670 néző, v.: William Collum (skót)
Gól: Griezmann (90.), Payet (96.)
Franciaország: Lloris – Sagna, Rami, Koscielny, Evra – Kanté, Matuidi – Coman (Griezmann, 68.), Payet, Martial (Pogba, 46.) – Giroud (Gignac, 77.)
Albánia: Berisha – Hysaj, Ajeti (Veseli, 85.), Mavraj, Agolli – Kukeli (Xhaka, 74.) – Lila (Roshi, 71.), Abrashi, Memushaj, Lenjani – Sadiku.

[Customads id=646335]

A románok elleni döntetlennel lépéselőnyben a svájciak

Kiegyenlített küzdelmet hozott a mérkőzés első negyedórája, majd a románok – ahogy az első csoportmeccsen, a franciák ellen – ezúttal is tizenegyeshez jutottak.

18. perc: Lichtsteiner rángatta a tizenhatoson belülre betörő Chipciu mezét, emiatt a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Bogdan Stancu laposan gurította a jobb alsó sarokba (1-0)

A bekapott gól után sem került fölénybe a svájci együttes, a támadások vezetése mellett továbbra is oda kellett figyelnie a védekezésre, a románok ugyanis nem álltak vissza, sőt, az egyik akciónál a kapufát találták el.

Közvetlenül a fordulás után valamivel aktívabban futballoztak a románok, de ez csak percekig tartott, a svájciak hamar magukra találtak. A játék változatlanul kiegyenlített volt, nagy küzdelem zajlott a pályán.

57. perc: Bal oldali szöglet után Admir Mehmedi elé pattant a labda, a támadó pedig kapásból, elemi erővel bombázta a játékszert a bal felső sarokba (1-1).

Ezután úgy tűnt, a románok elsősorban a döntetlen megőrzésére törekednek, a hajrára azonban a román szövetségi kapitány úgy cserélt, hogy támadásban is maradjon erő a csapatában.

Az utolsó percekben valamivel veszélyesebbek voltak a románok, de újabb gólt már sem nekik, sem a svájciaknak nem sikerült szerezniük.

Romániának ez volt a 15. Európa-bajnoki mérkőzése, s ezek közül még mindig csak egyet sikerült megnyernie. Stancu az Eb-k történetének harmadik olyan játékosa, aki egy kontinenstornán belül legalább két büntetőt értékesített, míg Mehmedi az első svájci futballista, aki világbajnokságon és Eb-n is gólt szerzett.

Románia-Svájc 1-1 (1-0)
Párizs, Parc des Princes, 43 576 néző, v: Szergej Karaszjov (orosz)
Gól: Stancu (18., 11-esből), illetve Mehmedi (57.)
Románia: Tatarusanu – Sapunaru, Chiriches, Grigore, Rat (Filip, 62.) – Prepelita, Pintilii (Hoban, 46.) – Torje, Stancu (Andone, 83.), Chipciu – Keserü.
Svájc: Sommer – Lichtsteiner, Schär, Djorou, Rodríguez – Behrami, Xhaka – Shaqiri (Tarashaj, 91.), Dzemaili (Lang, 83.), Mehmedi – Seferovic (Embolo, 64.)

Az A csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Franciaország 6 pont, 2. Svájc 4, 3. Románia 1, 4. Albánia 0

(MTI)