Frida Hansdotter nyert női műlesiklásban

Shares

Az első futam után második svéd Frida Hansdotter nyerte meg a női műlesiklást, melyet a címvédő amerikai Mikaela Shiffrin a negyedik helyen zárt a pjongcsangi téli olimpia pénteki napján. 

Wendy Holdener, Frida Hansdotter és Katharina Gallhuber. Fotó: sportexpressen.se

A szlalomosok második futama nagy változásokat hozott az élcsoportban, s nagy izgalmakat tartogatott.

A legjobb sízést az első csúszás után kilencedik osztrák Katharina Gallhuber produkálta, aki mindenkinél sokkal jobb pályát ment, így folyamatosan került előrébb, s az élen maradt az első körben negyedik Shiffrin és a harmadik svéd Anna Svenn-Larsson menete után is.

Utolsó előttiként következett Hansdotter, akinek több mint egy másodperc volt az előnye a rajtnál, s ugyan az osztráknál ő is lassabb volt a pályán, 32 századot sikerült megőriznie a különbségből.

Az aranyéremről az első kört élen záró svájci Wendy Holdener csúszása döntött. A kombinációban világbajnok sportoló már rögtön az első ellenőrző pontig eladta két tizedes előnyét a svéddel szemben, s úgy tűnt, simán kikap majd tőle, ám ezt követően végig pár századon tartotta hátrányát, így egészen a célig kérdéses volt, melyikük lesz az olimpiai bajnok. Végül Hansdotter örülhetett jobban, mivel a svájci összideje 5 századdal gyengébb volt az övénél.

A második futamot az 58. helyről kezdő Maróty Mariann ezt a szakaszt is sikeresen teljesített, s végül az 53. pozícióban zárt.

„A második futam pályatűzése jobban feküdt számomra, mint az elsőé, azonban a talaj sokkal rosszabb volt, mert kádak alakultak ki a kapuknál” – nyilatkozta Maróty Mariann. – „Ennek ellenére most jobban síeltem, mint délelőtt. Úgy érzem, ennél mentem már jobb futamokat is, de ilyen környezetben, ilyen nehézségű pályán még nem versenyeztem, így összességében örülök, hogy célba értem.”

Maróty Mariann a következő napokban pihenni fog, majd megkezdi a felkészülést a csapatversenyre, amelyben párhuzamos műlesiklás vár rá.

Női műlesiklás, olimpiai bajnok:

Frida Hansdotter (Svédország) 1:38.63 perc (1. futam: 49.09 másodperc/2. futam: 49.54 másodperc)
2. Wendy Holdener (Svájc) 1:38.68 (48.89/49.79)
3. Katharina Gallhuber (Ausztria) 1:38.95 (50.12/48.83)
…53. Maróty Mariann 2:12.78 (1:09.95/1:02.83)

Hozmann Szonja az 1. futamban kiesett.

(MTI)

Dario Cologna harmadszor győzött 15 kilométeren