Fucsovics nem bírt Verdascóval

Shares

Verdasco_FucsovicsFucsovics Márton két szettben kikapott a spanyol Fernando Verdascótól a 482 ezer euró összdíjazású, budapesti salakpályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A világranglistán 154. magyar játékos a nyitókörben meglepetésre könnyedén verte a volt top 10-es orosz Mihail Juzsnijt, a spanyol klasszis viszont rápihenhetett a szerdai meccsre, ugyanis negyedik kiemeltként erőnyerő volt az első fordulóban. A szabadkártyás Fucsovics először találkozott 33 éves ellenfelével, aki 2001-ben kezdődött profi karrierje során hét ATP-tornát nyert meg, idén Dubajban pedig a világelső Andy Murraytől kapott ki a döntőben. Jelenleg 36. az ATP-rangsorban, de 2009-ben a hetedik helyen is állt.

A nap főmeccsére csaknem 2500-an gyűltek össze a centerpálya lelátóin, és a két főszereplő meghálálta az érdeklődést: rendkívül színvonalas volt az első szett, 1:2-nél Fucsovics ásszal hárított bréklabdát, és két szervagém után már négy foghatatlan adogatásnál tartott. Az izgalmas játszmát lezáró rövidítésben a magyar játékos két szettlabdához jutott, ám ellenfele fordított, és 52 perc elteltével szettelőnybe került.

Hirdetés

A folytatásban egyre jobban érvényesültek Verdasco balkezes tenyeresei, melyekkel „megdolgozta” a 25 éves magyar fonákját. Fucsovicsnak három labdája volt a 2:0-hoz, de ellenfele mindet hárította tenyeresével, aztán 1:2-nél egy hálóról lecsorgó labdával bréklabdához jutott, melyet kihasznált. A madridi játékos 2:5-nél a mérkőzésért szervált, de Fucsovics ekkor visszavett egyet a dupla brékhátrányból, csakhogy 3:5-nél ismét elvesztette az adogatását, ami már a meccsbe került. A találkozó 1 óra 28 percig tartott.

„Sajnos rájött, hogy a fonákom gyengébb, és inkább arra kell játszania, a második szettben tenyeresből már csak oda kaptam a labdát. Edzőmmel, Sávolt Attilával arról a pozitívumról is beszéltünk a meccs után, hogy a 3-4 ütéses labdamenetekből többször én jöttem ki jobban” – mondta Fucsovics Márton az MTI-nek, hozzátéve, évente nagyon kevés ilyen nehéz mérkőzése van, mivel a challenger-tornák alacsonyabb szinten zajlanak.

„El vagyok keseredve, hogy kikaptam, de nagyon jó meccset játszottam egy korábbi top 10-es ellenféllel, és már ezen az egy találkozón is sokat fejlődtem” – jelentette ki a magyar játékos, aki a jövő héten az isztambuli versenyen lép pályára, melynek a főtáblájára szabadkártyát kapott.

Hirdetés

Verdasco kiemelte, hogy nagyon nehéz dolga volt az első szettben a rendkívül motiváltan küzdő magyar ellen. „Tudtam, hogy kemény meccs lesz, bonyolult és szoros volt az első játszma, ellenfelem remekül szervált, és minden labdát elért. Sikerült fordítanom két szettlabdáról, ami nagy lökést adott a folytatásban” – tette hozzá.

Gazprom Hungarian Open
ATP 250, összdíjazás:

Egyes, 2. forduló:

Lucas Pouille (francia, 1.) — Jiri Vesely (cseh)
Martin Klizan (szlovák) — Bjorn Fratangelo (amerikai, Q)
Fabio Fognini (olasz, 3.) — Andrej Kuznyecov (orosz)
Paolo Lorenzi (olasz, 6.) — Szergij Sztahovszkij (ukrán, LL.)
Györe László (szerb, Q) — Viktor Troicki (szerb, 7.) 7:5, 6:2
Fernando Verdasco (spanyol, 4.) — Fucsovics Márton (magyar, WC) 7:6(6), 6:3
Aljaz Bedene (brit, Q) — Robin Haase (holland) 6:4, 6:4
Ivo Karlovic (horvát, 2.) — Damir Dzumhur (bosnyák) 6:1, 3:6, 6:4

Búcsúzott a Borsos, Balázs páros

Borsos Gábor és Balázs Attila búcsúzott a párosok negyeddöntőjében, a centerpálya szerdai zárómérkőzésén a szabadkártyás hazai duó a negyedik helyen kiemelt Brian Baker, Nikola Mektic amerikai, horvát kettőssel csapott össze. Az első szettet gyorsan hozta az ellenfél, aztán a folytatásra már változott a helyzet: egyrészt egyre sötétebb és hűvösebb lett a pályán, másrészt Borsosék sokkal felszabadultabban és bátrabban küzdöttek.

Borsos 5:4-nél a játszmáért adogatott, de az ellenfél visszabrékelt, aztán Balázs hárított saját szervájánál két meccslabdát. A második felvonást lezáró rövidítés viszont már egyoldalúan alakult, a magyarok 0-5-nél nyerték meg az első labdamenetet, és a hátrányukat már nem tudták ledolgozni.

A csütörtöki egyes nyolcaddöntőben bemutatkozik a torna első kiemeltje, a francia Lucas Pouille, továbbá a harmadikként rangsorolt olasz Fabio Fognini is. Mindkét játékos erőnyerő volt az első fordulóban.

Páros, negyeddöntő:
Baker, Mektic (amerikai, horvát, 4.)-Borsos, Balázs 6:2, 7:6(2)

(MTI)