Fucsovicsék diadalával vezetnek a magyarok

Shares

Godry_Fucsovics_440Fucsovics Márton és Gödry Levente öt szettben, 5 óra 8 perc alatt, két meccslabdát hárítva legyőzte Radu Albotot és Andrei Ciumacot a szombati páros mérkőzésen, ezzel a magyarok 2-1-re vezetnek Győrben Moldova ellen a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjának párharcában.

A pénteki egyesek után – ahogy várható volt – 1-1-re állt a csata az Egyetemi Csarnokban, a pályán lévők közül Fucsovics és Albot egy nappal ezelőtt győztesen vívta meg a maga egyesét, Ciumac simán kikapott, Gödry pedig nem szerepelt pénteken.

A találkozó felvezetéseként a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) képviselője a DK-ban mutatott teljesítményéért posztumusz elismerést adományozott az 1966-os Roland Garroson döntős Gulyás Istvánnak. A 13 év alatt 61 DK-mérkőzésen szerepelt, 2000-ben elhunyt 15-szörös magyar bajnok kitüntetését fia vette át.

A győri párharc harmadik fejezete sima adogatójátékokkal indult, majd Ciumac elvesztette a sajátját, így a hazaiak 3:1-re elhúztak. Fucsovics 5:3-nál már a szettért szervált, ám nem járt sikerrel, 6:6-nál jöhetett a rövidítés, melyet – néhány elrontott fogadás ellenére – 7-4-re hoztak a magyarok.

A folytatásban 3:4-ig mindenki hozta az adogatását, ám ekkor ismét Fucsovics keze „remegett meg”, Ciumac pedig kiszerválta a szettet – két óra elteltével tehát ismét nyílt volt a csata. A harmadik, ugyancsak egyórás játszma néhány maratoni gémet követően 4:4-nél dőlt el, amikor Gödry elvesztette a szerváját (és dühében az ütőjét is földhöz csapta). A 2-1-es szetthátrány azt jelentette, hogy Kuhárszky Zoltán kapitány együttese – amely az első három játszmában összesen egyszer brékelt – már csak ötszettes csatában kerekedhetett felül ellenfelén.

A negyedik felvonásban a moldovaiak 3:3-nál brékeltek Gödry adogatásánál, csakhogy Albot 5:4-nél nem tudta kiszerválni a mérkőzést. Óriási küzdelem zajlott a pályán, két perccel később már a magyaroknál volt az előny (6:5). Ez a szett is rövidítésbe torkollott, melyben Fucsovicsék 1-3-ról 5-4-re fordítottak, ám az ellenfél jutott meccslabdához, melyet Gödry remek szervával hárított. A hazai válogatott ugyanakkor hozta első szettlabdáját, és négy óra elteltével ismét egyenlített.

A moldovaiakat megfogta az elszalasztott lehetőség, kétszer is elbukták a szervájukat, ám Gödry nem tudta kiadogatni a 4:0-at. Az ellenfél megint erőre kapott, és újabb fordulatként 4:3-ra fordított, és 5:4-re is vezetett. Ekkor Fucsovics szervájánál ismét meccslabdához jutott a rivális, ám ezzel sem tudott élni. Mivel az ötödik szettben már nincs tie-break, 6:6-nál két különbségig folytatódott az – ekkor már ötórás – küzdelem. Gödry csodálatos ritörnjével összejött a magyar brék, Fucsovics pedig a közönség ovációja közepette kiadogatta a meccset, így több mint öt óra elteltével megszületett a második magyar diadal.

Magyarország-Moldova 2-1 – állás a második nap után

Fucsovics Márton, Gödry Levente-Radu Albot, Andrei Ciumac 7:6(4), 3:6, 4:6, 7:6(6), 8:6
Pénteken játszották:
Fucsovics Márton-Andrei Ciumac 6:0, 6:2, 6:3
Borsos Gábor-Radu Albot 3:6, 2:6, 5:7

„Azon múlt minden, hogy kitartóak voltunk, és meccslabdánál is bíztunk abban, hogy tudunk nyerni. A végére nagyon elfáradtam, picit görcsölt is a lábam, de azt hiszem, holnapi ellenfelem sem frissen lép majd pályára” – mondta az MTI-nek Fucsovics Márton, míg az élete első ötszettesét játszó Gödry hozzátette, pontról pontra küzdöttek, és a sikerben a közönségnek is nagy szerepe volt.

Kuhárszky Zoltán kapitány is kiemelte, hogy a küzdeni tudás és a csapatszellem eredménye ez a győzelem.
 „Ezt a meccset már többször elvesztettük, de mégis felálltunk. Holnap két szoros mérkőzést várok, amelyeken sok múlik majd a fizikai állapoton” – mondta.

A vasárnapi zárónapon a másik két egyes mérkőzésre kerül sor az Egyetemi Csarnokban, Fucsovics Albottal, Borsos Gábor pedig Ciumackal csap össze 11 órától.

Ha a magyarok nyernek, akkor a második fordulóban a bosnyákokat fogadják júliusban, ha viszont kikapnak, akkor a kiesés elkerüléséért Zimbabwét látják vendégül.

(MTI)