Gellei Imre: Még több nézőt és fiatalt!

Shares

Gellei ImreA Sport TV Mai helyzet című műsorának vendége Gellei Imre, az MLSZ szakmai bizottságának elnöke volt, aki az utánpótlás-bajnokság átszervezéséről beszélt, továbbá kitért arra is, hogy mely magyar futballisták értéke csökkent a kevesebb játéklehetőség miatt.

Gellei Imre, az MLSZ szakmai bizottságának elnöke a Sport TV Mai helyzet című műsorában elmondta, a bizottság úgy értékeli, erősödött a magyar bajnokság színvonala, többek között azért, mert az utolsó előtti fordulóig nyílt volt a bajnokság. A bizottság elnöke tudja, mik a legfontosabb javítanivalók. „A fizető nézők számát növelni kell, a magyar játékosok számát a csapatokon belül szeretnénk gyarapítani, a fiatal magyar futballisták játékperceit ugyancsak szeretnénk emelni. Tudom, hogy ezek statisztikai adatok, de nem biztos, hogy a vágyálom kategóriába tartoznak. Szeretnénk ezeket megvalósítani – mondta, majd említett még pár pozitívumot a mögöttünk hagyott szezonból. – Voltak nagyon magas iramú, talán jó színvonalú találkozók is. Külön öröm számomra, hogy hosszú fordulókon keresztül nem volt 0-0-s eredmény, ami mindenféleképpen azt jelenti, kreatívabbak a csapatok, támadóbb szelleműek.”

„Nagyon büszke vagyok a Paksra és a Szombathelyre, amelyek döntő többségében vagy teljes egészében magyar származású játékosokat szerepeltetnek. Ezekből a csapatokból lehet, hogy több válogatott játékos kerülhet ki. Ugyanakkor voltak olyan együttesek is, amelyeknél talán inkább elértéktelenedett a magyar tehetség, és ilyen tekintetben a Videoton kudarcként tekinthet erre a bajnoki szezonra, mivel nem tudta kiharcolni a nemzetközi kupaszereplés jogát” – emelt ki három csapatot a témával kapcsolatban a szakember. [sam id=”10″ codes=”true”]

Kitért arra is, hogy a nézőszám növelésében a magyar játékosok aránya is meghatározó lehet. A Videoton néhány magyar játékosáról külön is beszélt: „Ott vannak olyan játékosok, akik egy-két évvel ezelőtt értékesebbek voltak. Gyurcsó Ádám, Szolnoki Roland, Kovács István, de mondhatnám Tar Zsoltot vagy Haraszti Zsoltot is. Igen, ezeket a játékosokat helyzetbe kell hozni.” Gellei Imre örömtelinek tartja, hogy a Videoton új klubigazgatója, Burcsa Győző egyik első nyilatkozatában már ki is fejtette, hogy egy nemzetközi edzői stábba is kell magyar szakember, aki akár külön is foglalkozik a magyar játékosokkal.

A szakmai bizottság most az utánpótláscsapatok versenyeztetésének átszervezésén dolgozik. „Láttuk legutóbb a Pancho Arénában a Real Madrid–Puskás Akadémia-mérkőzést. A tapasztalatunk, hogy a Real Madrid minden héten ilyen mérkőzéseket játszik, mi pedig évente egyszer-egyszer. Éppen ezért döntött úgy az NBI-es és a szakmai bizottság is, hogy a 16, 17, 18, 19 éves korosztályban a legjobbak a legjobbakkal játszanak rájátszásos formában, ami mindenféleképpen örömteli hír.”

Fotó: pfla.hu