Gera Zoltán élete legnagyobb sikerének tartja az Eb-szereplést

Shares
Fotó: mlsz.hu

Fotó: UEFA.com

Gera Zoltán pályafutása legnagyobb sikereként jellemezte a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szereplését, azaz hogy a portugálok ellen szerdán elért 3-3-as döntetlennel csoportelsőként jutott tovább.

„Az, hogy a saját hazájáért játszhat az ember, annál nincs felemelőbb” – mondta az MTI érdeklődésére a hosszú karrierje során Európa Liga-döntőt is játszott középpályás, aki arról is beszélt, hogy 37 éves kora ellenére fizikálisan rendben lesz a vasárnapi nyolcaddöntőre, mivel ezúttal csak egy félidőt játszott, így nem volt számára annyira megterhelő a lyoni mérkőzés.

A válogatottban 25. gólját szerző ferencvárosi középpályás nem kívánt a lehetséges ellenfelekkel foglalkozni, mert mint megjegyezte, „aki túl messzire néz, az könnyen megbotlik”. Szerinte mindegy is, ki lesz a következő rivális, hiszen csakis erős ellenfél jöhet.

„Hirtelen nem találok szavakat arra, amit itt átéltünk. Mindegy ki és milyen stílusú csapat jön szembe” – mondta örömittasan Szalai Ádám.

„Megmondtam” – jelentette ki mosolyogva az Eb-n először szerephez jutott Korhut Mihály arra emlékeztetve mindenkit, hogy ő vasárnapi sajtótájékoztatóján megjósolta: Magyarország három gólt szerez Portugáliával szemben. „Egyelőre nem tippelnék a nyolcaddöntőre, mivel nem ismerjük az ellenfelet. A lényeg, hogy örülünk a döntetlennek annak ellenére, hogy háromszor is vezettünk”.

Juhász Roland a portugálok sztárjáról, Cristiano Ronaldóról úgy nyilatkozott, érezhetően frusztrált volt. Ezt támasztja alá, hogy a Real Madrid meccs emberének választott támadója a kötelező sajtótájékoztatón és az úgynevezett vegyes zónában sem válaszolt az újságírók kérdéseire, utóbbi helyszínen mindössze néhány aláírást osztott ki.

Németh Krisztián szerint kívülről is hatalmas élmény volt a találkozó, amelyet az Eb eddigi legjobbjának nevezett. Elárulta: ő már az első meccs után tudta, hogy ebből az Eb-ből csak pozitívan jöhetnek ki.
„Svédországot jobban szeretném, mert jobban ismerjük őket. De nem féltem a csapatot senkitől” – jelentette ki a lehetséges nyolcaddöntős ellenfeleket latolgatva a Katarban légióskodó csatár, aki a 70. percben állt be a szerdai összecsapáson.

A 44 év után ismét Eb-résztvevő magyar válogatott vasárnap 21 órától Toulouse-ban játssza nyolcaddöntőjét Belgiummal vagy Svédországgal.

(MTI)