Gera Zoltán emlékei a Ferencváros 12 évvel ezelőtti bajnoki címéről

Shares
Fotó: fradi.hu

Fotó: fradi.hu

Tizenkét év nemcsak egy labdarúgó életében, hanem egy klub történetében is nagy idő. Gera Zoltán és Leandro de Almeida az élő példa arra, hogy a kettő összeköthető, áthidalható. 

Az e hónapban 37. születésnapját ünneplő, a Horvátország elleni, 87. fellépésével a válogatottsági rangsorban az 5. helyre előrelépett Gera Zoltánt Novák Miklós kérdezte.

– A 2003–2004-est megelőző idény túlzás nélkül tragikusan végződött a Ferencvárosnak. Az utolsó fordulóban nemcsak a bajnoki aranyérmet vesztette el azzal, hogy képtelen volt legyőzni hazai pályán a Debrecent, hanem a tulajdonosát, Várszegi Gábort is, aki a szurkolói rendbontás után bejelentette, kivonul a klubból. Hogyan dolgozták fel ezt a traumát?
– További csapásként a következő bajnokságban az első három hazai mérkőzésünket zárt kapu mögött kellett játszani. Bár utólag visszagondolva talán éppen ennek köszönhettük, hogy nagyon összekovácsolódtunk. Csak egymásban bízhattunk, a közönség sem segíthetett, elkaptuk a fonalat, s nagyon jó őszt zártunk.

– Tavaszra aztán újabb bonyodalmak támadtak. Kezdett elfogyni a pénz, továbbá Garami Józsefet Pintér Attila váltotta a kispadon.
– Mi tagadás, nem találtuk meg a közös hangot. Sokan gondolják azt, a magyar labdarúgókkal úgy kell bánni, korbácsos kézzel, ahogy azt „Pinyő” teszi, vagy inkább tette, mert szerintem ő is tanult az akkori esetből. Voltak nehéz napjaink, rossz meccseink, de Lipcsei Petivel az élén az idősebb játékosok tudták a módját, hogyan kell egyben tartani a csapatot.

[Customads id=646335]

– Az utolsó forduló párosítása rendkívül izgalmasan alakult: Ferencváros–Debrecen, MTK–Újpest. A Fradi bajnoki címéhez a győzelmen felül az is kellett, hogy az MTK ne kapjon ki az Újpesttől. Hitt benne?

– A tavaszi megtorpanás után a hajrában ismét jól játszottunk, az utolsó forduló előtt én már éreztem, hogy meglesz a bajnokság. Tudtam, hogy a Debrecent legyőzzük, s bíztam az MTK-ban, hogy odateszi magát az Újpest ellen. Emlékszem, későn, talán fél tízkor kezdődött a meccs, mert az RTL közvetítette, és viszonylag simán nyertünk 3-1-re. Mégsem ünnepeltünk egyből. Néhányan beszaladtunk az öltözőbe, mert a másik mérkőzésből még hátra volt néhány perc. Aztán amikor vége lett, kitört az ünneplés. Mindannyian eksztázisban voltunk, talán sohasem örültem annyira győzelemnek, mint akkor. A szurkolókkal együtt fergeteges bulit csaptunk.

– Az akkori és a jelenlegi Fradit összehasonlítva mire jut?
– Két különböző korszak, ezért lehetetlen az összehasonlítás, például meg nem mondanám, hogy akkor voltam-e jobb játékos vagy ma. A klub életében viszont egyértelmű a különbség. Akkor a válság fenyegetett, ma viszont roppant stabil a Ferencváros. Egy különbséget mégis kiemelhetek. Akkoriban nem volt lehetőség olyan minőségi külföldi futballistákat igazolni, mint manapság. Ez is a jelenlegi siker fontos tényezője.

Forrás: Magyar Idők