Gercsák Szabina és Pupp Réka is Európa-bajnok lett

Shares
Gercsák Szabina. Fotó: EJU

Gercsák Szabina. Fotó: EJU

A cselgáncs junior Európa-bajnokságon a paksi Pupp Réka (Atomerőmű SE) 48 kilogrammban, míg Gercsák Szabina (HELL-Miskolci JC) a 70 kg-os súlycsoportban megvédte európa-bajnoki címét. A magyar csapat két arannyal az éremtáblázat negyedik helyét szerezte meg az egyéni versenyek során.

A világ- és Európa-bajnok Braun Ákos tanítványa a világranglista második helyezettjeként érkezett a kontinensbajnokságra, ennek megfelelően első kiemelt volt a sorsolásnál, és erőnyerőként kezdhette a küzdelmeket.

Pupp Réka a nyitányon ipponnal győzte le fehérorosz ellenfelét, majd vazarival jutott be a legjobb négy közé a portugál Costa ellen. Az elődöntőben taktikus győzelmet aratott a francia Corcher ellen, a nagy csata mindössze egy intést hozott, amit az ellenfél kapott. A fináléban ismét akcióponttal nyert a paksi judós, ezúttal a súlycsoport másik portugál indulója, Joana Diogo ellen.

A tizenkilenc esztendős Pupp Réka nyakába dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség helyszínen tartózkodó elnöke, az Európai Judo Szövetség főkincstárnoka akasztotta az aranyérmet. Réka korábban háromszor állhatott a kontinensbajnoki dobogón, egyszer az ifjúságiak, kétszer a juniorok között szerzett bronzérmet, ezen a napon azonban esélyeshez méltóan, bátor és hittel teli judóval a dobogó legmagasabb fokáig jutott. Ő lett a magyar judosport tizenhatodik junior Európa-bajnoka.

Pupp Réka. Fotó: EJU

Pupp Réka. Fotó: EJU

Vasárnap Gercsák Szabina erőnyerőként kezdett, majd a belga Willems ellen, harcos mérkőzésen egy jukónyi előnnyel diadalmaskodott. A Hell-Miskolci JC ifjúsági olimpiai, világ- és Európa-bajnok judósa a bosnyákok U23-as Eb-bronzérmese, Alekszandra Szamardzsics ellen folytatta. Riválisa 2012-ben megnyerte kettejük párharcát, azóta azonban a magyar versenyző rendre előtte zárt az aktuális világversenyeken, s erőfölényét ezúttal is igazolta, vazaris előnyét a meccs végéig megőrizte.

Flórusz János tanítványa az elődöntőben is folytatta jó szereplését, az osztrákok ifjúsági Eb-ezüstérmese, Michale Polleres ellen jukóval győzött, így bejutott a kontinensbajnoki döntőbe. Ott a lehető legkeményebb ellenfél, a súlycsoport holland címvédője (Szabina a 63 kilogrammosok között nyert egy évvel korábban), Sanne van Dijke várt rá.

Látszott, hogy két remek képességű judós feszül egymásnak, de a csata magyar győzelemmel ért véget: a holland neve mellett egy jukó, a másik oldalon egy vazari szerepelt a táblán! Gercsák Szabina másodszor lett junior Európa-bajnok, s az övé a huszadik magyar kontinensbajnoki aranyérem ebben a korosztályban. Korábban Nagy Viktória (1997, 2000), Mészáros Anett (2004, 2006) és Joó Abigél (2008, 2009) tudott duplázni.

Forrás: judoinfo.hu