Gódorné Nagy Marianna és Kovács Péter mestere: Kovács László

Nem véletlenül övezte hatalmas érdeklődés az ugyancsak nagy sikerrel lebonyolított vízilabdás rangsorolót követő „Kézisek kézise” szavazást, amelyben a korábbi szövetségi kapitányok voksai voltak hivatottak eldönteni a végső sorrendet. Egy ilyen eredményt sokan és sokféleképpen vehetnek górcső alá. Talán azoknak van leginkább igazuk, akik azt reklamálták, hogy tíz helyett miért nem inkább húsz vagy harminc játékost lehetett volna sorba állítani, mert akkor reálisabb kép alakulhatott volna ki.

Kovács László (fotók: jochapress)

Miként más felvetésekben, ebben is lehetnek bárkinek komoly részigazságai, bár azt is gyorsan hozzá kell tennünk, hogy nagy valószínűséggel a legszűkebb élbolyban (értsd: az első három helyeken) változott volna legkevésbé az így, tíz-tíz kiválóság megnevezésével létrejött sorrend. Az is nyilvánvaló, hogy a végső győztesek (Gódorné Nagy Marianna, illetve Kovács Péter) első helyeivel sem mindenki ért egyet, de az is igaz, hogy egyik első helyezettel szemben sem tört ki elemi erejű tiltakozás. Éppen ellenkezőleg: a nagy többség elfogadólag értett egyet Gódorné Nagy Marianna és Kovács Péter elsőként történt célba érkezésével.

Van ennek a játéknak még egy igen érdekes hozadéka. Ugyanis a két első helyezett pályafutása megegyezik abban, hogy mindkettőjüknek első számú mestere a 87-szeres válogatott beálló, az első, 1968-ban összeállított világválogatottnak tagja, majd a későbbi, edzői pályafutása során is kiemelkedő életművet produkált Kovács László. Ez az egybeesés még véletlenül sem írható valamiféle szerencsének a számlájára. Sokkal inkább oda kell kilyukadnunk, hogy Kovács tanár úr mindig újat kereső, a megalkuvásokat kerülő edzői munkásságának eredményessége köszön vissza két, kiváló tanítványának első helyezésében.

A fenti fejtegetéssorozatot mindenképpen erősítik azok a vélemények, amelyek a két győztestől származnak. Gódorné Nagy Marianna például így emlékezik a Testnevelési Főiskolán Kovács László szakmai irányítása alatt eltöltött három és fél esztendőre.

Gódorné Nagy Marianna

– Amikor egy 18-19 éves játékos egy valóban jó szakember kezei alá kerül, akkor még igen fogékony, rengeteg újdonság befogadására alkalmas, ha megvan benne az ehhez szükséges törekvés, a feltétel nélküli odaadás – így Marianna. – Márpedig én valóban szerettem volna minél jobb játékos lenni, ezért el is fogadtam mindazt, amire a tanár úr megtanítani igyekezett. Vele kapcsolatosan mindenki érezhette, hogy úttörő szemlélet az, amit ő képviselt, s az valóban jó, követésre méltó. Rengeteget tanultam tőle, aki egyébként alapvetően az igen kemény, következetes edzésmunka elkötelezettje volt. Szerencsémre én sosem voltam az a nyafogós fajta, így az edzések intenzitásában is szó nélkül partner tudtam és akartam is lenni. Ezt a stílust szoktam meg, szerintem is ennek van meg az optimális eredménye és én ezt az edzői gyakorlatomban mind a mai napig elfogadom és követem is. Nagyon örülök, hogy Laci bácsi tanítványa lehettem!

Kovács Péter a női győztessel nagyon hasonló hangvételben nyilvánult meg.

Kenyeres József és Kovács Péter

– Életem legszerencsésebb találkozásnak tartom azt a napot, amikor én is bekerültem abba a játékoskeretbe, amellyel Kovács László egyetlen hazai klubomban, a Budapesti Honvédban foglalkozott. Ez 1978-ban történt és tartott 1982 őszéig. Miután megnyertük a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, őt tették meg a válogatott kapitányává, így ott további három, számomra mindenképpen gyümölcsöző esztendő következett. A szakmai irányításával eltöltött hét szezon során rengeteg újdonságot volt szerencsém tőle megtanulni, miközben emberileg is abszolút pozitív volt a kapcsolatunk. Bár a korábbi edzőimre is köszönettel gondolok, hiszen tőlük is megtanulhattam sok mindent, de ezt előrebocsátva is ki merem jelenteni: ha a fent említett hét esztendő során nem ő az edzőm, soha nem lett volna belőlem az, aki! Soha nem jutottam volna el odáig, ahova az ő vezetésével felkapaszkodtam.

A csúcsra feljutott tanítványok után természetesen megkerestem a mestert, aki érthető örömmel értesült Marianna és Péter megnyilvánulásáról.

– Nagyon örülök, hogy ezeket a számomra oly fontos visszajelzéseket is megkaptam tőlük – így az európai mesteredző. – Azt, hogy igenis csak a kemény és szakmailag igényes munkával lehet komoly, nemzetközi szintű eredményeket is elérni. Ahol a foci volt az első, ott nem is születtek kiugró sikerek. Remélem, nem kell bizonygatnom, hogy kemény ellenállásba ütköztem, komoly ellenszélben kellett dolgoznom még az egyébként szakmailag elismert, jónak tartott edzőkollégák részéről is. A kemény munka hasznosságát korán felismerve már játékosként, a később sajnálatosan megsérült Vitkay Lászlóval ketten rendszeresen „tilosban járva” vettünk részt súlyemelő edzéseken. Edzői pályafutásom során sem engedtem a súlyemelés és általában az erőfejlesztés fontosságával kapcsolatos meggyőződésemből.

Kovács Péter a súlyemelésben is partner volt

– 1971-ben még a TF-en tanult, de ugyanott már belekezdett az edzői munkába is. Mindig is erre a pályára készült?

– Menet közben vált bennem mind egyértelműbbé az elhatározás, hogy az edzői hivatás az én igazi területem. Számos, pozitív impulzust kaptam már a TF-es tanáraimtól is. Technikailag a messze legjobban felkészült Kolos Feri bácsitól, az egyéb dolgokban pedig a játékostárs Varga Jenőből lett tanáromtól tanultam életre szóló ismereteket. Fejlődésemben, elkötelezettségemben rendkívüli lökést adott nekem a TF női csapata mellett eltöltött hét esztendő, melynek során 1975-ben Nagy Marianna is a tanítványaim közé került. Őt már előzőleg figyeltem, hiszen Csornán annak idején Dreisziger Miklós irányításával NB I-es női kézilabda csapat működött, ahol Marianna is játszott. Rajta az első pillanatban látni lehetett, hogy nem csak tehetséges, de fizikailag is kitűnő adottságokkal rendelkezik. Az ő fejlődése is igazolta az alaptéziseimet: első a technikai képzés, majd a fizikai fejlesztés jön. Az évek során számos, kiváló játékos került ki a kezem alól. Így a rendkívül jó, válogatott kapus, Éliás Klára, a mezőnyjátékosok közül pedig Bata Erzsébet, Szemenyei Márta, Kövér Olga, Majorszki Klára és Liskáné Balogh Zsuzsa neve kívánkozik említésre. A különféle taktikai elemek, a „figurák” gyakoroltatása csak jóval későbbi feladat. Sajnos, az edző kollégák jelentős része a sorrendet felcserélve, idő előtt igyekszik megtanítani a rájuk bízottakra a legkülönfélébb dolgokat.

– A TF-nőktől 1978-ban a Honvéd férfiakhoz igazolt át, ahol a másik győztes, Kovács Péter pallérozódott.

–  Már évekkel korábban és több kollegától ismételten hallottam, hogy ez a Kovács egy tehetségtelen pasas, akiből soha nem lesz komoly játékos, ami nekem csak fokozta a harci kedvemet. Az igaz, hogy volt ott nála sokszorosan tehetségesebb legény is, például a Takács Sanyi, de ő elaprózta magát. Péter viszont rendkívüli szorgalommal és hihetetlen becsvággyal vetette bele magát a munkába, nála még véletlenül sem volt semmiféle lazítás. A csapat érdekeit mindig szem előtt tartotta, jól védekezett, igen eredményesen sáncolt és minden nap többet akart elérni, mint előzőleg. Annyiban szerencséje is volt, hogy ideálisnak mondható csapatösszetételben jutott neki vezérszerep, de kitűnő partnerei – Őri Péter, Kenyeres József, Illés Sándor – jó hátországot biztosítottak neki. Az eredmény ismert: 323 válogatottság, 1797 gól, világválogatottbeli meghívás, majd sikeres edzői pálya. Az alaphelyzetben sokkal többre taksált Takács pedig eltűnt a süllyesztőben.

– A BEK-győzelmet követő években válogatott kapitányként nem tudott igazán nagy sikereket elérni.

– Hiába harcoltuk ki 1983-ban az NSZK ellen a Los Angeles-i olimpiai részvétel jogát, a politika döntött. Az 1986-os, svájci vb előtt fél évvel pedig háromgyermekes családapa lévén, meg kellett ragadnom a felkínált kuvaiti edzősködés lehetőségét. Második kapitányságom csúcseseménye az 1993-as, svédországi világbajnokság volt, ahova a veszprémiek puccsa miatt erősen tartalékosan tudtunk kiutazni, így csak tizenegyedikek lettünk.

Hajnal Csaba megpuccsolta a válogatottat

– Mikor ült utoljára kispadon?

– 2003-ban éppen Kovács Pétertől vettem át a női junior válogatottat, amellyel világbajnoki ezüstérmesek lettünk. Azóta megszakítás nélkül felelős munkaköröket láttam el a szövetség megbízásából. Most is van konkrét megbízásom a következő idényre, de nem tudom, miként alakul a feleségem melletti, egészségügyi szolgálatom.

(jochapress / Jocha Károly)