Gól nélküli döntetlen Belgrádban

Partizan_Videoton_02A Videoton gól nélküli döntetlent ért el a szerb Partizan Beograd vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén.

Izgalmasan indult a mérkőzés, ugyanis előbb a Partizannak volt egy kapufája, majd a Videoton is gólt szerezhetett volna. Ezt követően viszont sokkal óvatosabbá vált a játék, a kapuk alig forogtak veszélyben, mindössze Djurdjevicnek volt egy olyan lövése, amely épphogy célt tévesztett. Az első félidő derekán sokat töredezett a játék, a szünet előtti percekben viszont a Videoton futballozott veszélyesebben, gólt azonban nem sikerült szereznie.

A folytatásban ismét mindkét gárda a biztonságra törekedett, egyik sem vállalt komolyabb kockázatot, így többnyire mezőnyjátékkal telt az idő. Néhány pontrúgás, vagy távoli lövés jelenthetett volna veszélyt, de ezek is többnyire elkerülték a kaput.

A Partizan ugyan szerzett egy gólt, a Videoton lőtt egy kapufát, de mindkettőt szabálytalanság előzte meg, így ez sem volt valós veszély. A hajrában sem változott a játék képe, úgy tűnt, mindkét félnek megfelel a döntetlen, az utolsó pillanatokban mégis nyerhetett volna a magyar bajnoki ezüstérmes, de a szerbek kapusa nagy bravúrral védte Pátkai Máté közeli lövését.

A székesfehérváriak így jó helyzetből várhatják a jövő csütörtöki, felcsúti visszavágót. A párharc győztese a csoportkörbe jut.

Európa Liga-selejtező, 4. forduló, első mérkőzés:

Partizan Beograd — Videoton FC 0-0
Belgrád, 100 néző, v.: John Beaton (skót)
Partizan Beograd: Stojakovic – Vulicevic, N. Miletic I., Ostojic, N. Miletic II. – Jankovic (Djurickovic, 78.), Jevtovic, Rádin, Soumah (Ilic, 66.) – Djurdjevic (Jovanovic, 80.), Tawamba.
Videoton FC: Kovácsik – Szolnoki, Juhász, Fiola, Stopira – Nego, Hadzic (Géresi, 32.), Pátkai, Henty (Maric, 77.) – Scepovic (Szabó B., 43.), Lazovic.

Partizan_Videoton_01

Győzelemmel maradt veretlen a Ferencváros

A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának csütörtöki nyitómérkőzésén.

A hazaiak kezdték jobban a találkozót, már az első helyzetüket gólra váltották, de később Bosnjaknak is a gólvonalról kellett mentenie, hogy ne nőjön tovább a különbség. A tizedik perctől kiegyenlítettebbé vált a játék, mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, de újabb gól nem született a szünetig.

A folytatásra visszaesett a színvonal, a csapatok nem tudtak veszélyes szituációt teremteni az ellenfél kapuja előtt, így a közönség unalmas mezőnyjátékot láthatott, amelyet ivószünet szakított meg a hőség miatt. A hajrában az FTC-nek sikerült pontosabban futballoznia, Böde pedig a több helyzetéből egyet kihasznált, így végleg eldöntötte a három pont sorsát.

A fővárosi együttes sikerével továbbra is veretlen az NB I-ben, ugyanakkor négy döntetlen mellett ez csak a második győzelme volt.

OTP Bank Liga, 6. forduló:

Ferencváros — Haladás 2-0 (1-0)
Groupama Aréna, 4911 néző, v.: Karakó
Gól: Moutari (5.), Böde (82.)
Ferencváros: Dibusz – Marcos Pedroso, Otigba, Leandro, Botka (Lovrencsics G., 32.) – Varga R., Gorriarán (Böde, 46.), Csernik, Moutari – Lovrencsics B. (Rui Pedro, 46.), Priskin.
Haladás: Király G. – K. Mészáros, Jagodics, Németh M., Bosnjak – Jancsó (Grumic, 74.) – Williams, Simon Á. (Medgyes, 67.), Kovács L., Tóth M. (Kiss B., 67.) – Ramos.

(MTI)

 

This entry was posted in Hírek and tagged , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.