Gömöri Zsolt visszafizette a hárommilliót

Shares

Gomori ZSoltVisszafizette a devizahitelének végtörlesztésére felvett hárommillió forintos támogatást a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) részére a szervezet elnöke, Gömöri Zsolt, aki ezt kedden sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten.

A sportvezető közölte: annak ellenére döntött így, hogy szerinte 2012-ben jogszerűen vette fel a vissza nem térítendő támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett.

Hozzátette, nem tett mást, csak élt a lehetőséggel, és ennek megfelelően hozta meg a döntést a szervezet elnöksége is.

Közölte: az üggyel kapcsolatban durva politikai támadások érték a Magyar Paralimpiai Bizottságot, miközben a szervezet politikamentesen kívánja folytatni a tevékenységét.

Gömöri Zsolt azt mondta, éppen annak érdekében döntött az összeg visszafizetése mellett, hogy a bizottság az érdemi munkára tudjon koncentrálni. Egyben reményét fejezte ki, hogy az MPB iránti érdeklődés akkor is ilyen erőteljes marad, amikor az eredményekről lehet beszámolni.

Kitért arra: az elnökségi döntés szabályosságát bizonyítja, hogy az MPB közgyűlése később egyhangúlag fogadta el az elnökség azon beszámolóját, amelyben fel volt tüntetve a számára kifizetett juttatás is. Ugyancsak elfogadta a testület a 2012. évre vonatkozó, a pénzügyi teljesítésekről szóló felügyelőbizottsági és független könyvvizsgálói jelentést is.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az MPB elnökségének azon tagjai, akik hasonló juttatásban részesültek, szintén visszafizették-e a támogatást, Gömöri Zsolt nem adott egyértelmű választ. Csupán annyit mondott, hogy az elnökség tagjainak nem munkáltatója a Magyar Paralimpiai Bizottság.

Korábban kiderült, az MPB elnöksége 2012-ben Deutsch Tamásnak, a szervezet alelnökének a javaslatára ítélte meg Gömöri Zsoltnak a vissza nem térítendő támogatást. Az ügy kipattanását követően az MSZP és a Jobbik is lemondásra szólította fel a bizottság teljes elnökségét, Gömöri Zsoltot és Deutsch Tamást is.

Propeller.hu