Göröcs Jánosra emlékeztek, emlékeznek…

Shares

Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Ilyen alapon Göröcs János örök életű, hiszen  többtucatnyi egykori dózsás – és nem csak dózsás – játékostárs, barát, tisztelő, újságíró jelent meg a Hegedűs Gyula és a Tisza utca sarkán a „kis” Deák Bamba borozójában azon az összejövetelen, amelyen a múlt vasárnap elhunyt Titire emlékeztek. A megható találkozón videó-összeállítással idézték fel a legendás játékmester pályafutásának legszebb pillanatait.

Középen Herédi Attila, jobbra Bánki Dodó (fotó: Mirkó István)

A Keszeg hol van, nem jött el? Nem, ki kellett utaznia Svájcba az unokájához, de üdvözöl benneteket.”

A Keszeg, ugye – az újpesti bennfenteseknek nem kell magyarázni – Tóth András, a Dózsa 17-szeres válogatott, ballábas középpályása, aki ugyan tíz évvel fiatalabb Göröcsnél, de még simán játszott együtt a „főnökkel”. Mert bizony a feledhetetlen Dózsának, amely százszámra ontotta a gólokat, Titi volt nemcsak a csapatkapitánya, hanem a főnöke is, aki olykor a Mester, Baróti Lajos taktikai utasításait is felülírta, s a társak inkább neki engedelmeskedtek, mint az edzőnek.
És nem bánták meg.

„Titi szólt, hogy mi ketten Bene Ferivel egy kicsit húzódjunk hátra, és majd ha int, induljunk meg a kapu felé, ne törődjünk semmivel. A labda úgyis érkezni fog. És érkezett is, nekünk csak be kellett rúgni, hol Ferinek, hol nekem” – ezt már Dunai Antal, az ezüstcipős, többszörös magyar gólkirály társa mesélte, megfeledkezvén a trió harmadik tagjáról, Fazekas Lászlóról, a 92-szeres válogatott zseniről, aki sajnos nem tudott jelen lenni az édes-bús hangulatú megemlékezésen. „Kapa” Antwerpenben él, telefonon üzent a borozóbeli barátoknak, egyben kifejezve részvétét és sajnálkozását, hogy nem tud részt venni a temetésen, mint ahogy – sajnos – a már korábban eltávozott Solymosi Ernő és Bene Ferenc sem lehetett ott.

Közben a képernyőn peregtek a videó képkockái, amit Kovács Zoltán, a RetroFoci internetes blog működtetője, Titi barátja és tisztelője vágott össze. Zsengellér Zsolt, a „nagy” Zsengellér „Ábel” fia arról beszélt, hogy amikor 1953-ban először lement az Újpest edzésére azzal, hogy neki is van tehetsége ehhez a szép sportághoz, meglátta az ifjú Göröcsöt, és nyomban tudatosult benne, neki itt semmi keresnivalója.

Az egykori újpesti aranycsapatból megjelent a balhátvéd Juhász Péter, a beállós Noskó Ernő és a balösszekötő Dunai Antal. Ahogy a hangulat oldódott, úgy jöttek elő az özönvíz előtti futballélmények, kapitális gólok, kötények, sőt még egy-két hatvanas-hetvenes évekbeli csajozós sztori is, bizonyítván, hogy a vérbeli futballisták sohasem öregszenek meg.

(mno.hu/sport/ Ch. Gáll András)

Göröcs Jánosra emlékezik a Hatos Csatorna televízió is. Az adás ismétlései: vasárnap(ma) 14.30, hétfő: 7.00, kedd: 18.00 óra.