Grosics Gyula: 1954-ben kémkedéssel vádoltak!
A többször, indokolatlanul és évekre történt eltiltásai ellenére is 86 válogatottbeli szereplésig eljutott egykori világnagyság érthetetlen és felfoghatatlan tragédiaként idézte azt is, hogy 1954 végén kémkedéssel vádolták meg.
„Akkoriban a kémkedés felvetése, annak legenyhébb gyanúja is egyidejűleg magával vonta a hazaárulás vádját is. Ismételt, „puhító” meghallgatások, zárkában töltött hetek után házi őrizetbe kerültem, miközben az edzésektől és a mérkőzésektől is eltiltottak. Hetente voltak jelenéseim, egyszer a Belügyminisztériumban, a Jászai Mari téri „fehér házban”, másszor az ÁVH Fő utcai bázisán. Végül 1955 decemberében, Rákosi elvtárs döntése értelmében Tatabányára kényszerítettek. A válogatotthoz azokban a hetekben kapitányként odakerült Bukovi Marci bácsi pedig elintézte, hogy ismét védhessek a legjobbak között. Elvesztettem 21 lehetőséget, így azokkal már régen túljutottam volna a századik válogatottbeli szereplésemen…”
Grosics Gyula az 1956 után a világban szétszéledt magyar válogatott itthon maradt tagjaival továbbra is pályára lépett a formálódó, új együttesben, de már erősen változó eredményességgel. Az 1958-ban volt, sikertelen svédországi vb után 1962-ben jobb eredmény elérésére volt kilátás, de a szovjet Latisev megakadályozta csapatunk legjobb négy közé jutását. A csehek elleni találkozón érvénytelenítette Tichy Lajos szabályos gólját..,
„Ez a chilei világbajnokság nem csak ezért maradt emlékezetes számomra” – hangsúlyozta. „Oda ugyanis már úgy utaztam ki, hogy előzetesen beadtam a Ferencvároshoz az átigazolási kérelmemet. Az MLSZ pártkatona vezetői még itthon megkapták a döntést és az erről értesítő levelet a csehek elleni vereséget követően adták át nekem. Talán kicsit elhamarkodottan, de ott, azonnal bejelentettem a visszavonulásomat. Pedig előzőleg arról ábrándoztam, hogy zöld-fehérben védve, akár még az 1966-os világbajnokságra is eljuthatok.”
Schmitt Pállal 85. születésnapján
Bár a vb után még kétszer szerepelt a válogatottban – 1962.06.24-én Ausztria ellen 2-1, október 14-én Jugoszlávia nyert 1-0-ra -, de ezzel be is fejezte. A hosszú távú remények így szertefoszlottak, Grosics Gyula pedig kikerült a civil életbe. Először az edzősködéssel próbálkozott.
„Négy év elég volt ahhoz, hogy rájöjjek: ez nem az én világom. Annál is inkább, mert már a hatvanas évek második felében egyre világosabbá vált előttem, hogy a magyar labdarúgás tartósan lefelé fog menetelni. Ezért amikor felkínálták a Volán SC elnöki posztját, azt örömmel elvállaltam. Ott dolgoztam egészen 1986-ig, a nyugdíjazásomig. Azért abban az időszakban is bejött egy kellemetlen epizód. Úgy adódott ugyanis, hogy 1984-ben a Történeti Hivataltól megkaptam a személyes anyagom egyharmadát. Ám ebből is sok minden kiderült és ismét meggyőződhettem arról, hogy nem véletlenül jelentettek rólam párhuzamosan négyen is. 1956-ban például a Serleg utcában laktam, ahol fiatal forradalmárok egy csoportjának felajánlottam a pincémet arra, hogy éjszakára ott tárolhassák a fegyvereiket. Bár a november 4-i fordulat utáni napon sikerült egy honvédségi autóval a felhalmozott készletet hiánytalanul elszállíttatnom, erről is tudtak!”
Grosics 88. születésnapja, balra Simicskó István, jobbra Kiss Mihály
Nyugdíjba vonulását követően meglehetősen aktívan politizált: a Magyar Demokrata Fórum kétszer is jelölte parlamenti képviselőnek, de az Országházba végül nem sikerült bejutnia. A látszólagos balsiker ellenére sem tört le, s ahol módja volt, mindig következetesen kiállt elvei mellett. Közben 2008. március 25-én nagy erkölcsi elégtételként megérhette, hogy a Ferencváros igazolt labdarúgójaként néhány percig a zöld-fehérek kapuját védhette a Sheffield United elleni barátságos találkozón. 2012-ben, a nagy magyar sikereket hozott londoni olimpiát követően szó szerint a következőket nyilatkozta:
„Élénken érdeklődöm az ország gazdasági és politikai helyzetének alakulása iránt, s persze figyelemmel kísérem a nagy világversenyeket is, amelyeken – elsősorban is az olimpiákon – hatalmas magyar szívvel szurkolok színeink képviselőinek. Nagy örömömre, a londoni ötkarikás vetélkedők szinte valamennyi, magyar vonatkozású eseményét láttam a tévében. Természetesen örülök a győzelmeknek, az érmeknek, de még a nyolcadik helyeknek is, mert azokat is nagy sikernek tartom. Ezer százalékig egyetértek a lólengésben győztes Berki Krisztiánnal, aki azt hangsúlyozta, hogy az ő győzelme nem csak az övé, hanem a világ bármely sarkában élő magyaroké is! S hogy egy kicsit politizáljak is a végén, hát elmondanám mintegy zárszóként, hogy bizonyos dolgokat egyszerűen nem értek. Nem értem, hogy ez az ország, a mi Magyarországunk, amely ezer éven át vérzett Európáért, s mindig védőbástyája volt a kontinensnek, ugyan miért érdemli meg ezt a minősíthetetlen bánásmódot az Európai Uniótól?”
Ezt a találkozást követően, a 2014-ben bekövetkezett haláláig is többször összefutottunk. Így ott voltam 2014 februárjában a Budapest XI. kerületi Bikszádi utcában lévő, a róla elnevezett „Ujbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola” tornatermében, ahol – mint később kiderült – az utolsó, a 88. születésnapján köszöntötték. Ott ezt mondta:
„Megvallom, elérzékenyültem a fogadtatás láttán. Arra kérlek benneteket, tegyetek meg mindent azért, hogy ez a nemzet, Magyarország még sok ezer évig legyen a világnak és Európának egyik büszkesége. Ehhez kívánok nektek erőt, egészséget és sok tanulást.” Majd így folytatta: „Az Aranycsapat elkényeztette az ország sportközvéleményét, hiszen egy időben több világklasszis is játszott abban az együttesben. Ma viszont egyetlen, olyan labdarúgónk sincs, aki nemzetközi szinten is tartást tudna adni a válogatottnak. Ettől függetlenül a televízióban figyelemmel kísérem a hazai bajnokikat. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb megint lesz komoly erőt képviselő nemzeti együttesünk. Addig pedig örömömet találom Gyurta Dánielben, Berki Krisztiánban és a többi, olimpiai-, világ- és Európa-bajnok magyar sportolóban.”
A következő hónapokban mind szomorúbb hírek érkeztek Grosics Gyula állapotáról. Az idős, megfáradt sportembernek egyre kevesebb ereje maradt a sűrűsödő kórházi kezelések utáni visszatérésekhez. Az év június 13-án pedig feladta a kilátástalanná vált harcot.
Ami biztosra vehető: emlékét generációk sora őrzi majd szeretettel.
A teljes cikk a mob.hu oldalán olvasható.
