Gujdár Sándor szólt a Fradistáknak Dibuszról

Shares

Gujdar SandorÚjabb ismert labdarúgóval erősített a Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club. Makó István ügyvezető elnök Glázer Róbert korábbi szövetségi kapitány mellé „leigazolta” az egykori huszonötszörös válogatott kapust, Gujdár Sándort is, aki az 1978-as argentínai világbajnokságon a hazaiak és a franciák ellen is pályára lépett.

A kiváló adottságokkal rendelkező hálóőr már tizenhat évesen védett Szentesen a megyei első osztályban a felnőttek között. Az egyik mérkőzésen kivédte Albert Flóriánék szemét, ezért a nagyszerű produkcióért a szegediek lecsaptak rá. Tizenkilenc évesen a Tisza-parti gárdában Zalaegerszegen bemutatkozhatott az élvonalban. Aztán a tehetséges hálóőrt egy katonai dzsipbe ültetve bevonultatta a Budapesti Honvéd, ahol 246 bajnokin védte a piros-fehérek hálóját. San Salvadorban, 1976-bán először volt válogatott. Bécsben, a Práter stadionban viselte utoljára a címeres mezt, 1979-ben. Profiskodott Görögországban az Arisz Thesszalonikiben. Mostantól pedig a legkisebbekkel foglalkozik Balatonfüreden.

– Feleségem lánykori álma vált valóra azzal, hogy visszatérhetett Balatonfüredre – árulta el a tóparti városba költözésük titkát Gujdár Sándor. – A londoni szállodaiparban szerzett tapasztalatait is hasznosítani tudja Balatonfüreden. Építettünk egy vendégházat és ide is költöztünk. Mostantól itt élünk.

– Ez még kevés ahhoz, hogy a város futball életébe is bekapcsolódjon. Valaminek még történnie kellett.
– Glázer Róberttel mérkőzés ellenőrökként dolgozunk a Magyar Labdarúgó Szövetségben. Ő mondta és ajánlotta, hogy ha már így alakult az életem, akkor dolgozzunk együtt. Ebben partner volt az ügyvezető elnök úr is. Azóta már táboroztatjuk az utánpótlás nevelő klub gyerekeit és hamarosan készülünk a bajnoki feladatokra is.

– Gondolom, a kapusok képzése lesz az elsőrendű feladata.
– Egyelőre kevés a létszám ezen a poszton. Feltétlen bővíteni szeretnénk ezt a keretet. Ezért úgy szól a megállapodásom a klubbal, hogy az egyik korosztályos csapatot is én viszem az ősszel induló bajnokságban. Talán a tizennégyévesekét.

– Magyarország mindig híres volt a jó kapusairól. Ön szerint most ki a legjobb hálóőr?
– Igazán kiemelkedő, nemzetközi mércével mért klasszisunk most nincs. Egyébként pedig még mindig Király Gábor a legjobb. Én adhattam át neki az „évtized legjobb kapusa” címet. Igazán megérdemelte.

– Mi a véleménye Dibusz Dénesről, akit már a Dárdai Pál szövetségi kapitány dirigálta német Herta Berlin is kinézett magának.
– Ez egy érdekes történet. Fradista barátaimnak sokszor mondogattam, hogy van egy ügyes gyerek Pécsett, miért nem viszitek el a srácot a fővárosba? Ő volt Dibusz Dénes. Aki végül remek időszakban és ütemben került a zöld-fehérekhez. Merthogy egy dinamikusan fejlődő Ferencváros igazolta le, amelyben folyamatosan lehetőséget kapott a védésre. A lényeg, hogy minél jobban védjen, lehetőleg mindig jobb, erősebb csapatban és akkor folyamatos lesz a fejlődése. Thomas Doll edző gárdája nagy utat meg és lépked előre. Sokan úgy gondolják, hogy ők lehetnek a következő bajnokok. Lehet, hogy a Bundesliga előtt még egy hasonló jó év ráférne Dibusz Dénesre a Fradiban.

– Mit gondol Megyeri Balázsról, aki a kilenc kerületből igazolt Görögországba, de úgy tűnik, megtorpant a fejlődésben. Pedig nagy tehetségnek indult.
– Az ő esete teljesen más. Az Olimpiakosz az európai futballban a második vonalban sztár csapatnak számít. Kiváló költségvetéssel. Ezért a kontinens legjobb kapusai közül bárkit leigazolhatnak. Megyeri beállt második számú kapusnak. Ezért hiányzik neki a heti meccsrutinja. Így úgy gondolom, megrekedt egy kicsit. A kapusoknál is nagyon fontos, hogy folyamatosan védjenek, mindig jó csapatokban, mert csak így tudnak feljebb lépni a ranglétrán. Talán Megyerinek is jót tenne, ha találna egy olyan csapatot magának, ahol ő lenne az első számú kapus. Olvastam, hogy elindul ebbe az irányba és esetleg klubot válthat nyáron.

– Mit gondol, a magyar válogatott ott lehet a következő Európa-bajnokságon?
– A finnek idegenbeli legyőzésével megteremtették erre az esélyt. Most jön az a két összecsapás, amely eldöntheti a csapat sorsát. A románok elleni hazai siker hosszú évtizedek után mérföldkő lehet a válogatott életében. Nagyon drukkolok, hogy sikerüljön!

A Honvéddel bajnoki címet és Magyar Kupa győzelmet is arató Gujdár Sándor ismét új életet kezdett. Mostantól a Balatonfüred sikereiért dolgozik edzőként.
A fürdő város csapata ismét jól döntött, amikor ismert, neves válogatott sportolóval erősítette szakmai stábját. A legkisebbekkel csak a legjobbaknak szabadna foglalkozni. Mert egy részt példaképek, másrészt pedig ők még a legjobb magyaroktól leshették el a szakma alapjait, amit most tovább adhatnak a gyerekeknek.

Donát Tamás/ Vasárnapi Napló