Guricsné Pásztor Erzsébet világbajnok: Lottózás nélkül is megcsináltam életem nagy szerencséjét

Shares

kezi_Guricsné Pásztor Erzsébet, 440Guricsné Pásztor Erzsébet (fotók: jochapress.hu)

Nyakunkon a következő, hazai rendezésű világverseny: december 7-én kezdetét veszi a női kézilabdázók Európa-bajnoksága, amely magyar-horvát közös rendezésben kerül lebonyolításra. A jochapress.hu szeret emlékezni és emlékeztetni a sportág korábbi nagy sikereire. Ezért keres fel minél többeket a sportág eddigi egyetlen világbajnoki címét 1965-ben kiharcolt magyar női válogatott még élő tagjai közül. Guricsné Pásztor Erzsébet (75) személye több szempontból is meghatározó volt annak idején. Az ő választása volt ugyanis a nyerő az NDK elleni, döntetlenül végződött selejtezőket követő sorsoláson, ráadásul ő volt az együttes csapatkapitánya is.

 – Akinek ilyen szerencsés keze van , annak lottóznia kellene?

„Játszottam ugyan, de nem különösebb eredményességgel” válaszolta a mindig nagyon kedves Erzsike, aki születése óta ugyanabban az Üllői úti lakásban lakik. „Én viszont ha már egy kettesem sem lesz, akkor is megcsináltam életem nagy szerencséjét, hiszen ezzel a feldobással jutottunk túl legnehezebb ellenfelünkön, az NDK lányain. A visszavágót Schwerinben játszottuk, s miután a meccs végére kialakult az összesített döntetlen, ezért jött a sorsolás. Én az írást választottam és megvallom, amíg gurult a pénz, borzasztó érzéseim voltak. Amikor végre eldőlt és megláttam, hogy mi megyünk tovább, egy óriásit ugrottam örömömben. Természetesen mi nagyon boldogok voltunk, az ellenfél viszont igen szomorú.”

 – Ez a feldobás volt sportpályafutása egyik, kiemelkedő élménye, a másik pedig a világbajnoki cím. Mi mindent tart még ezeken kívül fontosnak, amit el is mondana?    

„Mivel eredetileg orvos szerettem volna lenni, ezért egy erős gimnáziumot, a Fazekast választottam, ahol 1954-től tanultam. Közben a testnevelőm egyre csak noszogatott, hogy valami komolyabb sportot is válasszak és űzzem is azt. Egy alkalommal hárman felültünk az 52-es villamosra azzal a konkrét céllal, hogy addig megyünk, amíg egy sporttelepet nem találunk. Érdekes módon nem szálltunk le a Ferencvárosnál, hanem jóval odébb, a kispesti Klapka utcában kötöttünk ki. A Budapesti Spartacus akkor még ott edzett és játszotta meccseit. Az a pálya rendkívül hangulatos volt. Úgy éreztem ott magamat, akár egy nyaraló udvarán lennék.”

 – Először a mezőnyben próbálkozott, majd az 56-os forradalmat Ön is megszenvedte…

„Elég harcias voltam, amit a játékvezetők gyakori kiállításokkal büntettek. 1956-ban pedig megtörtént a baj. Mivel a Corvin köz szomszédságában laktam, ott igen veszélyes volt kimenni az utcára. Egy ilyen alkalommal három lövést is kapott a lábam – szerencsére a lábfejem helyett a lábközépcsontom sérült meg. A Péterfi Kórházban operáltak, de a gyógyulás még utána is sokáig tartott.”

 – 1957-ben az extra gondjai ellenére is bekerült az ifjúsági válogatottba.

„Igen, de akkor már kapusként. Ugyanis egy alkalommal a Lenin Intézetben játszottunk, a kapusunk valamiért nem jött el, Nádori Pál pedig engem állított a kapu előterébe. Egy évvel később már Török Bódog noteszába is bekerült a nevem.”

„Három, egymást követő évben felvételiztem, és mindig megkaptam a „Helyszűke miatt” szabvány szövegű és indoklású elutasítást. Az igazi ok az volt, hogy több rokonom is Nyugaton élt és ez akkoriban halálos bűnnek számított. Ekkor beletörődtem a megváltoztathatatlanba és a TF-en a tanárképzést kezdtem el és a diplomát is  fejeztem is be. A Spartacusnál 1968-ig hétszeres bajnokcsapat tagja lehettem – ebben az évben született egyetlen fiam, Gurics Attila.”

– A világbajnokságról, meg a csapatkapitányságról még szót sem ejtettünk…

„Talán nem véletlenül választottak meg társnőim csapatkapitánynak annak idején, mert Bogyi bácsi ebbe nem akart beleszólni. Én valódi összekötő kapocs voltam, akinek sokszor kellett kötéltáncot járnia a csapat és Bogyi bácsi között. Különösen Tatán volt mit intézzek, mivel mesterünk maximálisan túlfeszítette a húrokat és nekem kellett szólnom neki, hogy ennyit már a mi lányaink sem bírnak. Bogyi bácsira egyébként maximálisan felnéztem, mert volt kire és mire! Ő ugyanis az akkori időszak messze legjobb, valóban kiemelkedő edzője volt.”

 – Mint kapus, hogyan látta a világbajnokság eseményeit?

„Elsősorban arra a kitűnő kapcsolatra hivatkoznék, ami Rothermel Anna és köztem, a két kapus között kialakult. Mi tényleg mindent megbeszéltünk egymás között, így sokkal könnyebb volt Bogyi bácsi dolga is azt illetően, hogy éppen melyikünket állítsa a kapuba? A Vb-meccsein sokkal szebb volt a játék és kevesebb gól is született, mint manapság. A Bogyi bácsi által  céltudatosan és szerencsésen kevert együttesünk végig jól játszott. Azt is mondhatnám, hogy minden nagyobb hullámvölgy nélkül, megérdemelten lett világbajnok.”

 – Ez volt a Vb dióhéjban, a következő állomást 1968 jelentette az életében.

„Nádori Pál – aki szintén kapus volt, s akitől sokat is tanultam – erőltetett fiatalításának én is áldozatul estem és többedmagammal átmentem a Vasasba. Végleg 1974-ben hagytam abba a játékot. Több iskolában is tanítottam, közben évekig a Spartacusnál voltam módszertani vezető, majd később a női csapatnál technikai vezető is. Kemény életem volt, mert szeretett férjem két fiát is mi neveltük, így három gyermekem volt tulajdonképpen. Ehhez jött, hogy férjem, a világbajnok, olimpiai bronzérmes, tizenhatszoros magyar bajnok birkózó, Gurics György versenyzőként majd a válogatott szövetségi kapitányaként igen sokat volt távol, így majdnem mindent nekem kellett intéznem. De így is szépen éltünk és bizony máig is nagy bánatom, hogy őt 2013 szeptemberében végleg elvesztettem.”

Gurics György és felesége, 440

– Mint nyugdíjas, mi mindenre van igénye, ideje és ereje?

„Azt egyik fiunk meghalt, a másik Dunaújvárosban él, Attila viszont csak három villamos megállónyira. Így természetesen igen gyakran vagyok náluk és szinte nap, mint nap örülök a tízéves fiúunokámnak, aki a labdarúgás és a cselgáncs megszállottja. A házimunkákon kívül gyakran olvasok és keresztrejtvényeket fejtek és természetesen sok sportműsort is végignézek a tévében. A kézilabda mellett elsősorban a vízilabda köt le. Régi, jó barátaink – elsősorban Varga János és Kiss Ferenc – gyakran meglátogatnak. Megkülönböztetett kapcsolatot ápolok a női röplabdázók egykori sikerkapitányával, Kotsis Attilánéval is.