Gyimes Krisztina második az evezős Henley Regattán

Shares

Gyimes Krisztina_JPGyimes Krisztina az előkelő második helyen végzett a világ egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező evezős versenyén, az angliai Henley Regattán.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Gyimes az egypárevezősök nyolcfős mezőnyében szállt vízre, és előbb pénteken könnyedén legyőzte a hazai színeket képviselő Lizzie Polgreent, majd szombaton, az elődöntőben az olimpiai bronzérmes lengyel Julia Michalska-Plotkowiaknál is gyorsabb volt.

A vasárnapi fináléban aztán az ötkarikás bajnok, címvédő cseh Mirka Knapkova várt rá, és ő már jobbnak bizonyult a magyar evezősnél, akinek teljesítménye így is bravúrosnak nevezhető.

Hirdetés

Gyimes Krisztina az Egyesült Államokban végzi tanulmányait, tagja a University of Southern California első női nyolcasának. A tanév befejezését és hazatérését követően néhány hete kezdte meg felkészülését egypárevezősben.

A Henley Regattát idén 175. alkalommal rendezték meg. A résztvevőknek futamonként 1 mérföld 550 yardos távolságot kellett teljesíteniük, ez 112 méterrel több, mint a sportági versenyek hagyományos, 2000 méteres távja.

(MTI)

Hirdetés