Győri iskolába látogatott az olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina

fazekas_audiAz idén márciusban útjára indult Bajnokok Útja Alapítvány programja a londoni olimpiai bajnok, Fazekas-Zur Krisztina iskolalátogatásával folytatódott. Az alapító előadásban beszámolt a sikerhez nélkülözhetetlen emberi tulajdonságokról, a sport kedvező életviteli hatásairól valamint az olimpiai eszme lényegéről. A látogatás végén a győri Audi Hungaria Általános Iskola negyedik-ötödik osztályos tanulói testközelből is megtekinthették a kajakozó olimpiai aranyérmét.

Krisztina a kérdésekre válaszolva a 2013-as év elejét említette meg nehéz időszakként. Egy betegség miatt ugyanis nem kerülhetett be az Európa-bajnoki keretbe, ami természetesen jókora csalódás volt számára. A kudarc azonban még jobb teljesítményre ösztökélte, melynek eredményeként augusztus végén élete legsikeresebb világbajnokságán, Duisburgban három aranyérmet is sikerült begyűjtenie. „Ilyenkor rendkívül fontos az egyéni érdekek háttérbe szorítása és a csapatcélok előtérbe helyezése. De ahogy mondani is szokás, egy hajóban evezünk, és mindig ennek szellemében kell cselekednünk!” – jegyezte meg a többszörös világbajnok kajakozó a csapategységgel kapcsolatban.

A győri Audi Hungaria Általános Iskolai magyar diákjai mellett a német anyanyelvű gyerekek is kíváncsiak voltak Fazekas-Zur Krisztina tapasztalataira. A Bajnokok Útja Alapítvány munkájához idén olyan világklasszis sportolók csatlakoztak, mint a többszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, valamint a világbajnok magyar válogatott vízilabdázó, Decker Attila.  A szervezet élsportolók bevonásával kívánja felhívni a gyerekek figyelmét a rendszeres sportolásra és az egészséges táplálkozás fontosságára, mindamellett sportág népszerűsítő tevékenységet is végez.

This entry was posted in Hírek and tagged , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.