Győzelemmel kezdett az OSC

Shares

A házigazda A-Híd OSC-Újbuda 12 góllal legyőzte a görög ANC Glyfadát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája második selejtezőkörének pénteki játéknapján, a budapesti Nyéki Imre Uszodában zajló tornán.

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

A magyar csapat – amely a legutóbbi két kiírásban a kvalifikáció első köréből indulva jutott főtáblára – már az első negyedben jelentős előnybe került, és a további három játékrészt is magabiztosan nyerte meg.

„Minden meccs előtt van egy kis izgalom, azért is tettük így a sorrendet, mert tudtuk, a három rivális közül a görög a legkellemesebb. Jó nyitómeccs volt, meg volt a lehetősége a játékosoknak mind elől, mind hátul megmutatni, mit tudnak, szép gólokat szereztek, várjuk a folytatást. A nápolyiak ellen nehezebb lesz. Ők ugyanúgy kezdtek a görögök ellen, mint mi, de aztán visszaengedték őket. Tipikus olasz csapat, kicsit színészkednek, provokálnak, erre fel kell készülni, két-három játékost kikapcsolni, és akkor bízom benne, nem lehet gond” – értékelt Petik Attila vezetőedző.

Hirdetés

Csatlakozott hozzá játékosa, a pazar gólokat jegyző  Salamon Ferenc is, aki hozzátette: „Nem lebecsülve a görög ellenfelet, de nekünk a szombati és a vasárnapi lesz a fő meccsünk. Próbáltunk úgy belemenni a mérkőzésbe, hogy tudtuk, nézi a másik két ellenfelünk, így szerettünk volna erődemonstrációt tartani, ami úgy érzem, sikerült.”

Az OSC szombaton az olasz Napolival mérkőzik.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör:

Hirdetés

A-Híd OSC-Újbuda — ANC Glyfada 19-7 (8-2, 3-1, 4-2, 4-2)
Gól: Seman 3, Gór-Nagy, Salamon, Kovács G., Erdélyi, Tóth M., Ubovic 2-2, Bundschuh, Hegedűs G., Randelovic, D. Brguljan 1-1, ill. Papanikolaou 2, Papanastasiou 2, Alexiou, Chatzigoulas, Fotopoulos.

CC Napoli — CN Marseille (francia) 11-11 (3-3, 3-3, 2-2, 3-3)

Másodszor is nyert a Miskolc

A Miskolc hazai medencében öt góllal legyőzte a spanyol CN Mataro együttesét a férfi vízilabda Eurokupa első selejtezőkörében.

A borsodiak a montenegrói-magyar kettős állampolgárságú Sasa Misic és az amerikai Alexander Bowen vezérletével mind a négy negyedet megnyerték a találkozón.

A miskolci csoportban hat csapat küzd a négy továbbjutó helyért.

Férfi Eurokupa, 1. selejtezőkör:

PannErgy Miskolci VSC — CN Mataro 13-8 (3-2, 2-1, 5-3, 3-2)
Gól: Misic 5, Bowen 4, Berta 2, Halek, Vadovics 1-1, ill. Fernandez 2, Yanez 2, Veich, Puig, Corbalan, Codina.

Kosice — Primorac Kotor 10-12
Sturm Csehov — Hannover 11-5

A Ferencváros nyerte a selejtezőcsoport rangadóját

A címvédő Ferencváros 8-5-re legyőzte a horvát Jadran Split csapatát a férfi vízilabda Eurokupa első selejtezőkörében.

Az olaszországi Busto Arsizióban hét csapat küzd a négy továbbjutó helyért.

Férfi Eurokupa, 1. selejtezőkör, B csoport, Busto Arsizio:

FTC-PQS Waterpolo — Jadran Split 8-5 (2-3, 2-1, 1-1, 3-0)
Gól: Mitrovic 3, Jaksic 2, Nikic, Madaras, Jansik, ill. Butic, Marinic-Kragic, Krapic, Antonijevic, Power.

Forrás: MTI/waterpolo.hu