Győzelemmel melegített a vébére az U20-as válogatott

Shares

U20_2Bernd Storck együttese 4-1-re győzött az U21-es válogatott ellen Telkiben.

A hónap végén kezdődő, új-zélandi U20-as világbajnokságra készülő válogatottunk a megszokott délelőtti gyakorlás helyett szerdán edzőmérkőzést játszott Telkiben, amelyen az U21-es válogatott volt az ellenfele. A három 30 perces harmadból álló összecsapáson a csapatot irányító Bernd Storck sportigazgató lehetőséget adott minden bevethető kerettagnak, csak a tegnap Ligakupa-elődöntőt játszó Nagy Dominik, Nagy Ádám, Haris Attila hármas nem lépett pályára, ők regenerációval töltötték a napot.

A mérkőzés az U20-as válogatott magabiztos, 4-1-es győzelmét hozta, a csapat góljain Zsótér Donát, Popov Patrik, Talabér Attila és Kalmár Zsolt osztoztak, míg az ellenfél találatát Kleinheisler László szerezte.

Hirdetés

– Ezen a mérkőzésen nem az eredmény volt a legfontosabb, inkább a jó teljesítménynek örülök – értékelt a meccs után Bernd Storck. – Feltűnő volt, hogy csapatom sokkal jobban bírta a mérkőzés végét, mint az U21-es válogatott, emellett szervezetten, a taktikai utasításokat betartva játszott az együttes. Továbbra is tartom, hogy jó úton járunk, de a vb-rajtig hátralévő hetekben még több területen is szeretnénk fejlődni.

U20

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Hirdetés

Demjén Patrik (MTK Budapest)
Bukrán Erik (Hull City)
Székely György (Újbuda)
Horváth Dániel (Győri ETO)

Védők:

Polgár Kristóf (Liverpool)
Kecskés Ákos (Atalanta)
Lenzsér Bence (Paksi FC)
Tamás Krisztián (Slavia Praha)
Osváth Attila (SZTK)
Talabér Attila (MTK Budapest)
Forgács Dávid (Atalanta)

Középpályások:

Pongrácz Viktor (Lombard Pápa)
Nagy Ádám (FTC)
Berecz Zsombor (Vasas)
Vida Máté (Vasas)
Haris Attila (FTC)
Kalmár Zsolt (RB Leipzig)
Németh Márió (Haladás)
Sallai Roland (Puskás Akadémia)

Támadók:

Zsótér Donát (Puskás Akadémia)
Nagy Dominik (FTC)
Oláh László (Vasas)
Korozmán Kevin (FTC)
Balogh Norbert (DVSC)
Mervó Bence (Győri ETO)
Popov Patrik (FTC)

Biztonsági tartalékok:

Medgyes Zoltán (Mezőkövesd)
Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
Spandler Csaba (Puskás Akadémia)
Marcsek Ákos (Vasas)

MLSZ.hu