Győzelme ellenére a Veszprém kiesett a BL-ből

Shares

A Telekom Veszprém házigazdaként 34-29-re legyőzte a dán Skjern HB csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc szombati visszavágóján, de 61-59-es összesítéssel kiesett.

Két gyors góllal kezdett az előző idényben BL-bronzérmes Veszprém, de a vendégek igyekeztek megtörni ellenfelük lendületét, és csakhamar egyenlítettek. Kapusuk, az első meccsen parádésan védő Emil Nielsen ezúttal is jól teljesített, ennek is köszönhették, hogy tartani tudták a számukra tökéletes, döntetlen körüli eredményt (7-7).

A veszprémiek rendkívüli elszántsággal küzdöttek, és Gasper Maguc, illetve Momir Ilic góljaival először a 17. percben sikerült ellépniük (10-7). Elkapta a fonalat a házigazda, amely ebben az időszakban hatékonyan támadott, Mikler Roland több fontos védést is bemutatott, ám Jesper Konradsson két gólja után Ljubomir Vranjes vezetőedző időt kért (13-11).

A hajrában a Skjern kétszer is támadhatott az egyenlítésért, de nem járt sikerrel, sőt Petar Nenadic két találatával a Veszprém a szünet előtt ismét meglépett (16-13).

A higgadtan játszó dánoknak mindig volt válaszuk a magyar csapat góljaira, 18-14 után is visszakapaszkodtak, ezért a kedvenceiket addig hangosan, lelkesen buzdító szurkolók egy része a második félidő felénél fütyülni kezdett.

A vendégcsapatba beállt az Orosháza és a Gyöngyös korábbi kapusa, a szerb Tibor Ivanisevic, aki védéseivel egyenlítéshez segítette csapatát (24-24).

Az 51. percben ismét hárommal vezettek a hazaiak, de ekkor sem tudták tovább növelni a különbséget. Bár a hajrában sem adták fel a küzdelmet, Nenadic ismét kétszer volt eredményes (32-28), a párharc megfordítására nem volt esélyük.

A Skjern legeredményesebb játékosa Anders Eggert Magnussen volt, aki mind a hét lövését gólra váltotta.

Ljubomir Vranjes: „Nagyon szomorú, dühös és csalódott vagyok. Ma jó meccset játszottunk, a probléma az első találkozón volt. Nagy volt rajtunk a nyomás, rizikót is vállaltunk. Mindent megpróbáltunk, de nem sikerült. Vállalom a felelősséget a kudarcért. Nem adom fel, a következő meccsen is küzdeni fogunk. A BL véget ért, ami nem méltó a Veszprémhez. Az összecsapás közben többször is azt éreztem, hogy meglehet a továbbjutás, de ilyenkor mindig jöttek a hibáink. Megértem a szurkolók csalódottságát, ők is dühösek, akárcsak én. Új csapatot építünk. Hittem benne, hogy már idén meglehet a BL, de Skjernben ezt elrontottuk.”

Schuch Timuzsin: „Nagyon csalódott vagyok. Az első meccsen ment el a továbbjutás. Ma mindent megpróbáltunk, négy öt góllal el is léptünk, de a Skjern azonnal megbüntette a hibáinkat. Most padlón vagyunk, de az a legszebb a sportban, hogy fel lehet állni, s meg lehet mutatni, hogy többre vagyunk képesek.”

Ole Nörgaard: „Két fantasztikus meccsen vagyunk túl. Dániában harcoltuk ki a továbbjutást, ahol egyénileg és csapatként is minden idők legjobbját nyújtottuk. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de megcsináltuk. Nagyon büszke vagyok a fiúkra.”

Markus Olsson: „Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, s, hogy minimálisra kell csökkenteni a hibáink számát. Nagyszerűen teljesítettünk, s a kapusaink is sokat segítettek. Nagyon boldog vagyok, még mindig az egekben jár az adrenalinszintem.”

A veszprémi csapat csaknem 36 év alatt csak egyszer tudott továbbjutni a mostanihoz hasonló hátrányból: 1986-ban a Dimitrov Szófia elleni BEK-párharcban nyolcgólos vereség után fordítottak.

Legutóbb 2012-ben fordult elő, hogy egyetlen magyar csapat sem volt a nyolc között a BL-ben, mivel a Szeged nem jutott tovább a csoportkörből, a Veszprémet pedig a spanyol Ademar León búcsúztatta az egyenes kieséses szakasz első párharcában. A veszprémiek azóta mindig eljutottak legalább a negyeddöntőig, sőt a legutóbbi négy szezonban az elődöntőig is.

Férfi Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:

Telekom Veszprém-Skjern HB (dán)34-29 (16-13)

Veszprém: Mikler, Alilovic (kapusok), Ancsin, Blagotinsek 2, Gajic 2, Ilics 3, Lékai 1, Manaszkov 6, Marguc 4, Nenadics 9, Nilsson 1, Schuch, Sulic 1, Terzics, Tönnesen 5.
Skjern: Ivanisevic 1, Nielsen (kapusok), Aastrup, Christensen 2, Eggert 7 (7), J. Konradsson 5, T. Konradsson, Mikkelsen 1, Myrhol 4, Olsson 1, Rasmussen 3, Söndergaard 5, Stenbäcken, Tangen.

Továbbjutott: a Skjern, 61-59-es összesítéssel.

IFK SG Flensburg Handewitt (német)-Kristianstad (svéd) 27-24 (13-9)

Továbbjutott: a Flensburg kettős győzelemmel, 53-46-os összesítéssel.

FC Barcelona Lassa (spanyol)-Montpellier HB (francia) 30-28 (15-14)

Továbbjutott: a Montpellier, 56-55-ös összesítéssel.

Forrás: MKSZ/MTI/vehirsport.hu