Gyurka János: a szlovénok és a franciák lehetnek a legjobbak

Shares

Gyurka János, 440Utánpótláskorú kézilabda válogatottjaink közül emberemlékezet óta a Gyurka János vezette U-19-es együttes érte el a legjobb eredményt, egy Európa-bajnoki második helyet. Ez az együttes szerdán az oroszországi Jekatyerinburgba utazik, a korosztályos Vb-re. A jochapress.hu az elutazás előtt kérdezte Gyurka János vezetőedzőt.

 – Milyen előjelekkel indulnak útnak?

 „Sajnos, néhány emberünket kényszerből cserélnünk kellett” – így az egykori 297-szeres válogatott, balkezes bombázó. „Jobbszélen például mindkét jelöltünktől kényszerűségből kellett megválnunk: Urbán Egon és Varjú Martin egyaránt sérülés miatt marad itthon. Helyükre Sinkovics Benjamin és Wéber Bence került. A beálló poszton Nemes Richárd ugyancsak egészségügyi okokból nem állhat rendelkezésre, őt Szeipl Erik igyekszik majd helyettesíteni. Úgy volt, hogy az ujjtörést szenvedett Füzi Dániel sem utazhat, de ő végül utolérte önmagát és így ott lehet a világbajnokságon.”

 – A felkészüléssel, az elvégzett munkával mennyire elégedett?

 „Sajnos, az Európa-bajnokság óta keveset tudtunk együtt lenni, ezért a játékunkban volt koncepciókat is részben elveszítettük. A legutolsó időszakban nagy hajrával igyekeztünk menteni a menthetőt. Előbb Katarban, majd a németországi Lübeckben játszhattunk nagyon hasznos, gyakorló meccseket. A katari két erőpróbát követően Lübeckben Dánia, Lengyelország és Németország legjobbjaival is megmérkőzhettünk. A legutóbbi lehetőségeket a franciák meghívására az Alpokban, Pignesben igyekeztünk kihasználni. A francia válogatottól előbb nyolc, majd három góllal szenvedtünk vereséget.”

 – Ennyire jók a franciák, vagy mi voltunk gyengébbek a várhatónál?

 „Franciaországban nem csak a felnőttek, hanem az utánpótláskorúak is világszínvonalon játszanak. A második meccsünkön mindkét félidőben az utolsó öt percig nyerésre álltunk, ám a végén hiába vezettünk 28-26-ra, a vége mégis 30-33-ra alakult. Az eredmény bosszantó alakulásától függetlenül ezen a találkozón végre láthattam igazán bíztató előjeleket.”

 – Kikkel játszik egy csoportban a magyar válogatott?

 „Négy, egyenként hatos csoportot sorsoltak. Mi sorrendben a lengyelekkel, Chilével, Szerbiával, a Koreai Köztársasággal és Svédországgal mérhetjük össze tudásunkat. Ellenfeleink közül a lengyeleket ismerjük legjobban, a többiekkel szemben elsősorban az ott látottak alapján kell majd improvizálnunk.”

 – Vannak-e olyan együttesek, amelyektől különösen jó játékot vár?

 „Szlovéniát említeném legelőször, mert az ő játékosai közül számosan már a felnőtt szinten is komoly játékerőt képviselő Celje csapatában is rendszeresen játéklehetőséghez jutnak. A franciákat mindenképpen a legelső helyek egyikére tippelem, de a spanyolok és a skandinávok is kiemelt figyelmet érdemelnek majd.”

 – És a magyar válogatott?

 „Ez a világbajnokság annyi bizonytalansági tényezőt tartogat, hogy felelőtlenség lenne konkrét helyezést mondanom. Abban nagyon bízom, hogy játékosaink igen komolyan veszik valamennyi mérkőzésünket.”