Gyurkovics Ferenc szerint nincsenek doppingérzékeny sportágak

Gyurkovics Ferenc pályafutása tizedik országos bajnoki címét nyerte a hét végén. Harmincnyolc évesen megsüvegelendő teljesítmény az összetettben elért 350 kilogramm, hát még ha hozzátesszük, hogy szövetségi kapitányként győzött a súlyemelők 105 kg-os súlycsoportjában.

Novák Miklós interjúja a Magyar Időkben

Fotó: Katona Vanda

– Milyen indíttatásból nevezett be az országos bajnokságra?
– Az élethosszig tartó sportolás híve vagyok, ezért – bár kevesebbet, mint versenyzőként – a mai napig rendszeresen edzek. S ha a teljesítményem elegendő ahhoz, hogy elinduljak az országos bajnokságon, akkor miért ne tenném? Ezenfelül kétségtelenül az is motivált, hogy a tizedik hazai aranyérmemet szereztem.

– Tehát akár a következő években is láthatjuk versenyezni?
– Semmiképpen sem mondanám, hogy ez volt az utolsó versenyem. Ha lökésben mondjuk csak 140 kilóra lennék képes, akkor nem erőltetném a dolgot, de ameddig a saját magam támasztotta mércének meg tudok felelni, addig olykor pódiumra lépek, mert a mai napig imádok súlyt emelni.

– A teljesítmény, a példamutatása elismerésre méltó. Mégis hadd gonoszkodjak: mennyire érzi kapitányi ténykedése kritikájának, hogy a férfi 105 kg-os súlycsoportban egyetlen magyar súlyemelő sem akad, aki legalább megszorongathatná önt, a már csak hobbiból emelő egykori klasszist?
– Másfél éve dolgozom szövetségi kapitányként, ennyi idő alatt nem lehet csodát tenni. Személytől és sportágtól függetlenül a mindenkori szövetségi kapitány a klubokban folyó munkára építhet, a nemzetközi szereplésre méltó sportolók felkészülését, versenyzését segítheti. Minden téren van mit behoznunk. Tudom, miről beszélek, hiszen a Pécsi Súlyemelő-egyesület vezetőjeként, edzőjeként is dolgozom.

– Mi több, az egyesület Vajszlón is megvetette a lábát. Miért pont ott?
– Részben családi kötődéstől vezérelve. Apai felmenőim odavalók, ha szabad így fogalmaznom, a Gyurkovics név a mai napig jól cseng az Ormánságban.

– Szakmai vagy szociális szempontok vezérelték?
– Is-is. A súlyemelésre is igaz, hogy minél nagyobb a tömegbázis, annál valószínűbb, hogy tehetségekre bukkanhatunk. A Ormánságban ráadásul a hátrányos helyzetű fiataloknak olyan példát mutathatunk, amely egész életükön végigkísérheti őket.

– Akár Pécsről, akár Vajszlóról vagy máshonnan mikor kerülhetnek ki olyan tehetségek, akik felnőttvilágversenyeken is éremszerzés reményével indulhatnak?
– Nem szeretnék hiú ábrándokat táplálni, durván nyolc-tíz év kell ahhoz, hogy újra versenyképes legyen a világ legjobbjaival a magyar súlyemelés.

– S rövid távon mire számíthatunk annak ismeretében, hogy a nemzetközi szövetség, az IWF kilenc tagállamot, köztük Oroszországot és Kínát felfüggesztette?
– A november 25-én kezdődő világbajnokságon két magasan jegyzett versenyzőnk, Magát Krisztina és Nagy Péter is bekerülhet az első tízbe, de a pontszerzés sem elérhetetlen. Én mégsem ilyen áron szeretnék eredményt elérni. Amennyiben ugyanis az érintett országokban nem lesz érdemi változás, akkor az egész sportágat magukkal ránthatják. Márpedig annál nagyobb csapást elképzelni sem lehet, mint hogy a súlyemelés lekerül az olimpiai programból. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy az IWF vezetői átlátják a helyzet komolyságát.

– A történtek nem azt igazolják, hogy a súlyemelés doppingérzékeny sportág?
– Nem értek ezzel egyet. Nincsenek doppingérzékeny sportágak, csak doppingérzékeny emberek, sportágtól függetlenül. A súlyemelés alapsportág, már az ókori időkben is avattak bajnokokat kősúlyok emelésben, kétség sem férhet hozzá, hogy helye van a nap alatt. Egyre több sportágban ismerik fel a súlyemelésben rejlő értékeket. A népszerű cross fit félig súlyemelés, de kondigépek helyett a labdarúgók és a kézilabdázók is egyre inkább alkalmaznak súlyemelő gyakorlatokat erőfejlesztéshez. Tőlem is egyre gyakrabban kérnek más sportágak képviselői tanácsot. Azt is mondhatnám, a súlyemelés a nemzetközi sportéletben a reneszánszát éli.

(Magyar Idők)