Gyurta Dániel: a kritika nem fenyegetés

Shares

Gyurta_Dani_HargitaySokan kritizálták az úszó szövetségi kapitány Hargitay András döntését, aki Gyurta Gergelyt 400 vegyesen nem nevezte a decemberi rövidpályás  világbajnokságra.

Hargitay a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy a történtek után a fiúk édesapja Gyurta papa megfenyegette őt, miszerint meg ne próbáljanak másként döntetni, mint ahogy ők elgondolták. „Ez nem vezet jó irányba.” – nyilatkozta Hargitay András.

Egy hosszabb facebook-bejegyzésben „szólalt meg” Gyurta Dániel, aki továbbra sem érti a szövetségi kapitány döntését, ám hangsúlyozza, hogy részükről ez esetben csak kritikáról, illetve véleményről, semmint fenyegetésről volt szó.

Gyurta Dániel: „Látva a híreket, sajnálatos, hogy az elmúlt napok eseményeivel kapcsolatosan kezd rossz irányt venni a történet, és nem a lényegről szól a vita.  Mert egyet nem értés az van, hiszen úszóként nem értem, hogyan születhet egy ilyen döntés – ami az objektív tényekkel, az időeredményekkel szemben áll – úgy, hogy annak kapcsán se az adott sportoló szakmai stábjával, sem magával az úszóval nem egyeztetett egyszer sem a szövetségi kapitány.  Erre mondtam én azt, hogy a döntés rossz irányba viszi az úszósportot. Az eredményeket figyelmen kívül hagyó szakmai érvelés is megdől, amikor testvérem az egyik számból való visszalépése ellenére sem kap lehetőséget, hogy rajthoz álljon abban a számban, amiben megúszta a második legjobb magyar időt, és amiben Rióban a legjobb magyarként végzett. Bár testvéremről van szó, aki mellett bármikor kiállok, ez a teljes úszósportot érintő problémafelvetés, ami történetesen most az ő esetében került felszínre. Azt gondolom, hogy az élsportban egy mérhető sportágban, ilyen jellegű szubjektív döntéshozatalnak nincs helye. Ilyen esetben a sportoló teljes motivációja omolhat össze. Ezért szólaltam meg aktív sportolóként és testvérként magam is. Ez egy kritika, egy vélemény. A kritika és vélemény pedig nem fenyegetés. A kettőt összekeverni semmi esetre sem szabad.”