Gyurta Dániel is kandidál a NOB sportolói bizottságába

Shares

gyurta_daniel_unescoLondon olimpiai bajnok úszója, a többszörös világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel is jelentkezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába, amelynek négy megüresedő helyére összesen 24-en pályáznak. 

Az olympic.org beszámolója szerint a szervezet végrehajtó bizottsága elfogadta a névsort, tehát a 24 sportoló mostantól hivatalosan is jelöltnek tekinthető. A választásra jövő augusztusban, a riói olimpia idején kerül sor.

Négy bizottsági hely azért üresedik meg, mert a jelenlegi tagok közül Claudia Bokel német vívónak, Dae Szung Mun dél-koreai tekvondósnak, Alekszandr Popov orosz úszónak és Yumilka Ruiz Luaces kubai röplabdázónak jövőre lejár a mandátuma.

Hirdetés

A NOB közleménye szerint a 14 sportágból érkező jelentkezők között minden kontinens és egyforma arányban mindkét nem képviselője megtalálható. „Ez a nagyszerű eredmény leginkább az Agenda 2020 reformprogramnak köszönhető, amely alapján nagyobb hangsúlyt fektetünk rá, hogy a sportolóknak központi szerepet kell játszaniuk a NOB-ban és az olimpiai mozgalomban” – írta a NOB.

A szavazáson minden sportoló részt vehet, aki indul a riói olimpián. A négy megválasztott bizottsági tag megbízatása nyolc évre szól majd.

Gyurta Dániel „ellenfelei” között van Jelena Iszinbajeva rúdugrónő, Nasszer Szalih al-Attijah, aki sportlövő és a tereprali pályálról is jól ismerjük. Kandidál még a kalapácsvető Murofusi Kodzsi és a párbajtőr olimpiai bajnok Britta Heidemann is.

Alig több mint két esztendővel ezelőtt, 2013 októberében az Európai Olimpiai Bizottság 4. Sportolói Közgyűlésén, a horvátországi Porecben, hatalmas többséggel választották be Gyurta Dánielt az európai szervezet nyolctagú Sportolói Bizottságába.

„Több éve foglalkoztat a gondolat, hogy szívesen bekapcsolódnék egy a sportolókért dolgozó nemzetközi szervezet munkájába” – mondta akkor a londoni bajnok, aki két év elteltével már a nemzetközi szervezetbe kandidál; közel egy esztendeje pedig az Olimpiai Védnöki Testület tagjaként a budapesti, 2024-es olimpiarendezést népszerűsíti.

(MOB)