Gyurta Gergely nyert, Risztov Éva második a Magyar Úszás Napján

Shares

Fotó: facebook.com/uszoszovetseg

A Magyar Úszás Napja alkalmából Balatonfüreden nyíltvízi Európa-kupa versenyeket is rendeztek. A férfiaknál Gyurta Gergely amolyan rajt-cél győzelmet aratott, míg a nőknél a sokáig vezető Olasz Anna visszaesett a harmadik helyre, a győztes lengyel Natalia Charlos mögött az olimpiai bajnok Risztov Éva szerezte meg az ezüstérmet.

A nyíltvízi Európa-kupát tavaly megnyerte a szegedi Olasz Anna, a nagy győzelem egyik fontos állomása pedig Balatonfüred volt, hiszen a Magyar Úszás Napján emlékezetes csatát vívott Risztov Évával.

Úgy tűnt, hogy az idei esemény is a Haász SZUE 20 éves versenyzője és az olimpiai bajnok óriási küzdelmét hozza, és így is lett, de csak a második helyért, ugyanis a lengyel Natalia Charlos nagyszerű hajrával megszerezte a győzelmet.

Végül Risztov Éva lett a második, Olasz Anna pedig harmadik, ezzel pedig mindketten teljesítették Gellért Gábor nyíltvízi szövetségi kapitány elvárását, hiszen a dobogósokat biztosan magával viszi a berlini Európa-bajnokságra. A negyedik helyen végző, szegedi nevelésű Szilágyi Nikolett sorsa kérdéses…

„Múlt héten, Rómában sajnos a vihar miatt elmaradt az ezerötszázas számom, azaz nagyon az volt bennem, hogy most jó iramot szeretnék úszni, és ez sikerült is” – mondta Gyurta Gergely. Hozzátette, nagyon örül, hogy győzött, remek verseny volt, össze sem hasonlítható a tavalyival: ilyen vízben sokkal könnyebb a dolguk.

A nőknél gyakorlatilag végig együtt haladt a mezőny, az utolsó kétszáz méteren húzott el az első három versenyző a többitől. A hatalmas hajrát végül a lengyel Natalia Charlos bírta a legjobban, bár a verseny kiélezettségére jellemző volt, hogy Risztov Éva csupán másfél, Olasz Anna pedig további másfél másodperccel később ütötte meg a célpanelt.

„Jó úszás volt, elégedett vagyok: tökéletesek voltak a körülmények, bár mindig ilyen vízben lehetne úszni „- nyilatkozta a versenyt követően Risztov Éva. „Az eredmény most másodlagos, az a legfontosabb, hogy olyan ritmusban sikerült végigúszni a versenyt, amilyenben eltervezték” – tette hozzá. „A berlini Európa-bajnokságra még jobb formában leszek. Várom már az Eb-t, egyáltalán nem féltem magam” – jelentette ki.

Olasz Anna – aki egy éve szintén egy leheletnyivel Risztov Éva mögött ért célba, akkor másodikként – ugyancsak elégedett volt a teljesítményével.
 „Jól ment, a végén éppen az hiányzott, amivel eddig még nem foglalkoztunk: gyorsítani a hajrában. Ez nem ment, de nem is baj, ezt majd Berlinben kell tökéletesen csinálni, és ott menni is fog” – mondta.

Balatonfüred, nyíltvízi Európa-kupa, 2. forduló, 10 km:

Férfiak:

1. Gyurta Gergely 1:59.17.21 óra
2. Mateusz Szawrymowicz (lengyel) 1:59:32.27
3. Damiel Cattin Vidal (francia) 2:01:04.54

Nők:

1. Natalia Charlos (lengyel), 2:12.17.95 óra
2. Risztov Éva 2:12:19.64
3. Olasz Anna 2:12:21.02

Forrás: Délmagyar.hu