Ha a szakma győz, akkor Budapesté az olimpia
Fotó: Nagy Béla/Magyar Nemzet
Amióta kiderült, hogy Budapest hivatalosan is megpályázza a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezését, azonnal fellángolt a vita, kell-e ez hazánknak. Muszbek Mihály sportközgazdász, sportgazdasági egyetemi oktató úgy véli, Magyarország igenis képes megrendezni egy olimpiát, amivel minden gazdasági és társadalmi erejét beleadva megmutathatja majd a világnak, hova jutottunk el az 1990-es rendszerváltozás óta.
B. Molnár László interjúja a Magyar Nemzetben
– Mi alapján dönthet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) majd 2017 szeptemberében arról, hogy esetleg Budapest legyen a befutó?
– Manapság két szempont létezik, amiért egy ország olimpia vagy más nagy formátumú világesemény rendezésre pályázik. Az egyik szigorúan üzleti szempont, ezt figyelembe véve Budapestnek semmi esélye sincs. A másik szempont egy fejlődő országé, amely presztízskérdést csinál abból, hogy megmutassa a világnak, létezik, és képes nagy tettek – például egy olimpiarendezés – végrehajtására. Az elmúlt évtizedekben például az 1968-as mexikói, az 1988-as szöuli és a 2008-as pekingi ötkarikás játékoknak is ez volt az üzenetük. Szintén idesorolhatók azok a volt szovjet tagköztársaságok vagy a volt diktatúrák, amelyek politikai presztízsből rendeznek nagy sporteseményeket, és tökéletesítik Churchill mondását a valóságban, amely szerint a cél elérése érdekében semmi sem drága. Erre jó példa a 2014-es, Szocsiban megrendezett téli olimpia, vagy Azerbajdzsán, Katar és Kazahsztán szerepvállalása a sportban és a kultúrában egyaránt – Európa Játékok, Formula 1, különböző világbajnokságok, Eurovíziós Dalfesztivál.
– Kitalálom, Budapest kandidálását az utóbbi szemponthoz sorolhatjuk…
– Ez elég egyértelmű. Magyarország az országimázs és a politikai presztízs miatt szeretne egy nyári olimpia és paralimpia házigazdája lenni, hogy megmutathassuk, kik vagyunk, hova jutottunk az 1990-es rendszerváltozás óta. A kormány hangzatos szlogenjeit – „Magyarország jobban teljesít” és „A reformok működnek” – nyugodtan odaírhatnánk a pályázatunk alá. Ez egyébként nem baj, az ország hírnevét is építeni kell, de ismerjük el, hogy a mi olimpiánk célja nem az üzleti haszonszerzés, a többletturizmus és az ebből származó előnyök kiaknázása; mi azt akarjuk üzenni az olimpiával, hogy Kelet-Közép-Európa legjobbja, az Európai Unió fejlődési motorja vagyunk.
– Mi lesz a fő szempont a rendezést odaítélő döntésnél? Azt tudjuk, hogy a három vetélytárs, Párizs, Róma és Los Angeles anyagilag és a sportdiplomácia területén is sokkal jobban áll…
– Úgy vélem, egyáltalán nem számít az, hogy nekünk most milyen létesítményeink vannak. Egyedül az számít, hogy a NOB 2017 szeptemberében sportpolitikai, vagy gazdasági döntést hoz-e. Ha a szervezet az üzleti szempontokból kiindulva közelít a rendezés felé, akkor azt nézi elsősorban, hol lesznek a sportolók, a nézők, mennyire érvényesülnek a turizmus érdekei. Ha a sportpolitika mellett dönt, akkor az Agenda 2020 „olcsó olimpia” szlogenje alapján büszkén fogja hirdetni, íme, itt van egy olyan ország, amely az ötvennyolcadik helyen áll az egy főre jutó nemzeti jövedelem rangsorában, és ennek ellenére képes megrendezni egy nyári olimpiát és paralimpiát. A NOB ebben az esetben büszkén mondhatná, ígértük, és íme, megvalósítjuk az olcsó olimpiát. Ha a döntés szempontja mégsem ez, hanem a gazdasági lesz, akkor a negyedik helyen végez Budapest. Erősnek érzem a magyar esélyeket, arról nem is beszélve, hogy a nagy botrányoktól kissé megtépázódott a nemzetközi sportszervezetek tekintélye, és igencsak elegáns lenne a közvélemény előtt, ha egy közepesen fejlett tízmilliós kis ország kapná a rendezés jogát, amely egyébként a sport terén a legjobb tízbe tartozik.
